Tehát akkor, ha maga az Orbán-kormány tanácsadójaként felkért Boston Consulting Group is kórházbezárásokat, -átalakításokat javasolt, ami a HVG mai cikkéből derül ki, akkor ezek szerint mindenki tudja, hogy mit kellene tenni – írta csütörtökön közösségi oldalán Kunetz Zsombor egészségügyi elemző.
A HVG csütörtökön írta meg, hogy az egészségügyi rendszer milyen átalakításaira tett javaslatot a kormánynak 2020-ban az erre hivatalosan felkért Boston Consulting Group (BCG) tanácsadócég. Az akkor elkészült anyagot azóta ugyanis nem csak nem valósították meg, de az egész Hippokratész-projekt című tervet félretették és még tartalmát is titkosították. Méghozzá valószínűleg azért, mert az ezer sebből vérző egészségügy meggyógyításához olyan keserű pirulákat is be kellett volna adni a társadalomnak, mint amilyen az ország kórházainak számának 108-ról 70-re csökkentése, illetve a járóbeteg-ellátó intézmények számának 60 százalékos csökkentése.
A kórházak és rendelőintézetek számának radikális csökkentése, a háziorvosi hálózat átszabása, nyitás a magánegészségügy felé – ilyen intézkedések is szerepelnek abban az egészségügyi reformtervezetben, amit a Belügyminisztérium megrendelésére a Boston Consulting Group készített még 2020-ban. A HVG megszerezte a stratégiai átalakításról szóló dokumentumot, amit az Orbán-kormány közpénzből kifizetett, majd elsüllyesztett, a jogvédők pedig éveken át hiába próbálták kiperelni. Független szakértőink szerint alkalmas lett volna szakmai-társadalmi vitára az eltitkolt javaslat, amit Hippokratész-projektnek neveztek.
Ezek persze nem önmagukban álló intézkedések lettek volna. Összességében egy hatékonyabb, többszintű ellátórendszer jött volna létre. Ennek részleteiről a lapunkhoz eljutott dokumentumot ismertető cikkünkben olvashat:
Az elemző szerint a tervezetben szereplő folyamat, még akkor sem kerülhető el, ha a kormány számára politikai kockázatot hordoz, hiszen csak a kevesebb, de sokkal jobb minőségű aktív kórház tud hosszabb és jobb minőségű életet biztosítani. Mint írja, az Orbán-kormány ennek kizárólag gyávaságból nem állt neki, miközben még magát a 352 millió forintnyi közpénzből készült tanulmányt is titkosíttatta.
Mindenki, aki egy picit is ért az egészségügyhöz, látja, hogy ez a helyes irány, ugyanis az eddigi szétaprózott kapacitás a jelenlegi káoszt tartja fenn. Éppen ezért, miután mindenki látja ezt, még a Fidesz is, ki kellene venni a választási háborúból az egészségügyet, és ebben legalább megállapodni, a rák, a betegség, a halál nem válogat pártpreferencia szerint
– írta az eltitkolt reformjavaslatról.
„Nagyon remélem, hogy a Tiszának lesz bátorsága egy ilyen folyamatot végigvinni, és egy sokkal jobb élhető egészségügyi rendszert megteremteni, és nem csicskul be a politikai következményektől, mint a Fidesz!” – tette hozzá.
Az eltitkolt, a HVG által megszerzett dokumentum szerint 38 kórházat és számos járóbeteg-ellátó intézményt zárnának be.
Nyitókép: Lakos Gábor