Bródy János, Pataki Ági, Vadon Jani és Caramel is posztolt a Nemzeti Menetről

A Tisza március 15-i megemlékezésén sok ismert arc is feltűnt; Lengyel Tamás hömpölygő tömegről írt, Pottyondy Edina pedig azt fűzte a fotójához, hogy ruszkik, haza.

  • HVG

Míg a kormánypárt által gründolt Békemeneten mások mellett Tóth Gabi, Dopeman, a friss Kossuth-díjas Pataky Attila, Demjén Ferenc, Takáts Tamás, Radics Gigi, Dér Heni, Pápai Joci és Curtis is megjelent (többen közülük fel is léptek), a Tisza-féle Nemzeti Meneten is számos ismert arc tűnt fel és posztolt a rendezvényről a közösségimédia-oldalán.

Így tett például Bródy János, aki korábban fellépőként is ott volt több demonstráción, és nemrég arról beszélt, hogy utolsó koncertjét az április 12-i országgyűlési választás előestéjén adja.

Pataki Ági férjével, Kovács Gábor producerrel együtt vett részt a meneten:

Kajdi Csaba, azaz Cyla Liluval együtt fotózkodott a Hősök terén:

A Lovas Rozi–Horváth János Antal házaspár arról posztolt, hogy szerintük mit lehet tenni a változásért mikrokörnyezeti szinten, és hogy miként lehet ennek társadalmi ereje:

Pottyondy Edina ezt az üzenetet fogalmazta meg saját fotója mellé: „Áradjon! Ruszkik haza! Elszámoltatást! Legyen vége az önkénynek! Szabadság!”

Lengyel Tamás a szelfijéhez azt írta, hogy „csak úgy hömpölygött a tömeg”:

Tapasztó Orsi fotóján többek között Gryllus Dorka és Molnár Áron is feltűnik:

Borbély Alexandra színésznő, a Nemzeti dalt elszavaló Nagy Ervin felesége több fotót is megosztott az eseményről:

Vadon Jani rádiós műsorvezető szintén a Hősök teréről posztolt egy szelfit Kossuth Lajos szobrával:

Caramel, azaz Molnár Ferenc a feleségével, Szilágyi Szilvivel vett részt a meneten, amiről korlátozottan elérhető Instagram-sztorijában azt írta: ekkora tömeget még életében nem látott.

Caramel és Szilágyi Szilvi a Nemzeti Meneten
Instagram
Hozzászólások