Bayer Zsolt vendége volt Takács Péter egészségügyi államtitkár, a felvétel egy rövid részletét Tóta W. Árpád, a HVG publicistája is megosztotta Facebook-oldalán. Hozzá pedig azt írta: „A gyógyulás első jele”.
Takács a felvételen úgy fogalma: „Miért rekesztjük ki? Azt mondjuk, hogy aki nem ránk szavaz, az nem a nemzeti oldalhoz tartozik. Ez szerintem például egy hiba. Ebből tanulni kell, és a szókészletünkön változtatni kell, mert egyszerűen változnak az idők.”
Tóta W. szerint „rengeteg mellébeszélés, hárítás és a fiatalok hibáztatása helyett végre elhangzik, hogy a »nemzeti oldal« egy beteges önmeghatározás, és le kéne állni vele. Még nem teljes a szembenézés: hülyeség volt ez tizenhat és húsz éve is, most viszont már tarthatatlan. Másfél millió szavazóval nem nevezheted ki magadat a nemzetnek. További termékeny gondolkodást kívánok” – írja a publicista.
Hozzáteszi: ő már tizenkilenc évvel ezelőtt is írt erről, és a 2007-ben megjelent, a „nemzeti oldal” kommunikálásával kapcsolatos Fidesz-kommunikációról szóló blogbejegyzését be is másolta posztjába.
A nyelv illetve a kommunikáció visszafoglalására a HVG is tett kísérletet, cikkünkben magyar-magyar szótárban szedtük össze azokat a kifejezéseket, amelyek 16 év NER után elvesztették eredeti jelentésüket, többek között a „nemzeti oldalt” is, amely „nem létező fogalom, azok a politikusok használják saját pártjuk leírására, akik azt sugallják – helytelenül –, hogy a velük egyet nem értők nem a nemzet tagjai”.
A teljes cikket alább találja:
https://hvg.hu/elet/20260424_a-ner-nyelve-magyar-szotar-szavak-kisajatitasa-fidesz-ner-fogalmak
A kirekesztés ellen felszólaló Takácsot pár napja egy plázában videózta le egy járókelő, amint azt kérdezi tőle: „Hé, Takács! Hol a nyolcmilliárd?” A fideszes politikus pedig nem maradt adós a válasszal: „Anyádban” – vágott vissza, majd felfelé haladva feljelentéssel fenyegette meg az őt faggató férfit, amit később be is váltott.
A kérdező arra utalt, hogy Takács Péter sógora, Kőszegi Gábor vezette azt a SRF Silk Road Fund Holding Zrt.-t, amely résztulajdonos volt a Fourcardinal Kft.-ben, amely a lélegeztetőgép-beszerzések egyik nagy nyertese volt. Mint megírtuk, a Silk Road Kft.-nek 2021-ben, egy évvel azelőtt végelszámolás alá került volna 8 milliárd forint lett a nyeresége. Az államtitkár egy Facebook-posztban elismerte, hogy valóban a sógorának köze van a céghez, de kiemelte, hogy Kőszegi Gábor nem volt sem tulajdonos, sem részvényes a cégben, azaz osztalékot sem tudott felvenni.
Nyitóképünk illusztráció, fotó: Veres Viktor