„Anyádban!” – válaszolta Takács Péter a férfinak, aki megkérdezte, hová tűnt nyolcmilliárd forint
Az államtitkár feljelentéssel is fenyegetőzött.
A leköszönő egészségügyi államtitkár állítja, soha nem volt érintett korrupciós ügyben, és a jövőben minden hasonló esetben jogi lépéseket fog tenni.
„Közlöm, hogy NEM, ehhez nincs jogod, se neked, se másnak, Barátom! Másfél éve hallgatom ezeket a mocsok korrupciós vádakat a »lélegeztetőgépekről«. Elég volt!” – írta Takács Péter leköszönő egyészségügyi államtitkár a közösségi oldalán, miután megjelent egy videó arról, hogy szóváltásba keveredik egy férfival az Allee bevásárlóközpontban.
A kedden készült felvétel szerint amikor a férfi észrevette, hogy Takács Péter közeledik mellette a mozgólépcsőn, a következő kérdést szegezte neki: „Hé, Takács! Hol a nyolcmilliárd?” A fideszes politikus pedig nem maradt adós a válasszal: „Anyádban” – vágott vissza, majd felfelé haladva feljelentéssel fenyegette meg az őt faggató férfit.
Az államtitkár feljelentéssel is fenyegetőzött.
Takács keddi bejegyzésében azt írta: meg is tette a feljelentést a férfi ellen, aki szerinte a Tisza aktivistája, és a bevásárlóközpontban „folyamatosan hangosan ordibálva követett, beszólogatott, elhordott mindenféle tolvajnak, g*cinek, mocsoknak egy nemlétező korrupciós ügy kapcsán”.
A keddi felvétel készítője arra utalt, hogy Takács Péter sógora, Kőszegi Gábor vezette azt a SRF Silk Road Fund Holding Zrt.-t, amely résztulajdonos volt a Fourcardinal Kft.-ben, amely a lélegeztetőgép-beszerzések egyik nagy nyertese volt. Mint megírtuk, a Silk Road Kft.-nek 2021-ben, egy évvel azelőtt végelszámolás alá került volna 8 milliárd forint lett a nyeresége. Az államtitkár egy Facebook-posztban elismerte, hogy valóban a sógorának köze van a céghez, de kiemelte, hogy Kőszegi Gábor nem volt sem tulajdonos, sem részvényes a cégben, azaz osztalékot sem tudott felvenni.
„Akkor is és most is elmondtam, hogy állok minden vizsgálat elé, mert a lelkiismeretem tiszta. Soha semmilyen korrupciós ügyben nem voltam érintett. Aki ismer, tudja, hogy nincs otthon 8 milliárdom” – fogalmazott Takács Péter a posztjában, hozzátéve, hogy innentől kezdve minden hasonló esetben jogi lépéseket fog tenni.
Az egészségügyi államtitkárt az MCC Feszten kérdeztük többek között arról, hogyan jön ki a matek a kórházi klímáknál. Továbbra sem állítható, hogy összhang lenne Takács Péter és a 81 kórház üzemeltetési feladatait ellátó Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság számai között.
A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul.