Az esküdtszék bűnösnek találta James Holder brit üzletembert, a Superdry divatcég társalapítóját egy nő megerőszakolásáért a Gloucesteri Koronabíróságon tartott tárgyalás után - számolt be a BBC. Az ügyben ítélethirdetés május 7-én lesz.
A jelenleg 54 éves Holder 2022. május 6-án este szórakozni ment, majd annak végén, bár számára és későbbi áldozata számára két külön taxit hívtak, egy szemtanú szerint nem a számára kihívott autóba szállt be, hanem a nőébe, amely a nő lakására tartott.
A nő lakásán Holder elaludt a hálószobában, és mivel a férfi egy barátja a kanapét foglalta el, ezért a nő a földön aludt, egészen addig, amíg Holder felébredt és az ágyba invitálta a nőt. Ennek a nő ellenállt, de a férfi behúzta őt az ágyába, közben fogdosta és levette a nő alsóneműjét, ami ő próbált megakadályozni. A férfi a nő vallomása szerint még akkor sem hagyta abba, amikor az áldozat sírva fakadt. Amikor a nőnek végül sikerült elhagynia a lakást, feljelentést, valamint vallomást tett a rendőrségen.
Elle MacLeod nyomozó, a Gloucestershire-i Rendőrség nemi erőszakkal és súlyos szexuális bűncselekményekkel foglalkozó osztályának munkatársa azt mondta, az áldozat hihetetlen erőről tett tanúbizonyságot, amit szeretne megköszönni. Mint mondta, Holder megerőszakolta annak ellenére, hogy többször is könyörgött a férfinek, hogy hagyja abba. Holdernek most szembe kell néznia tette szörnyű következményeivel - tette hozzá a nyomozó.
A kétgyermekes, házas Holder a még 2022-ben történt kihallgatásán a nők és a szex iránti szeretetéről baszélt, meg arról, hogy az ösztönei a nők és áldozatok megvédését súgják neki és azt állította, hogy jól kezeli az alkoholos befolyásoltságot.
Holder óvadékért cserébe kérelmet nyújtott be, hogy elrendezze ügyeit és elbúcsúzzon a családjától, de ezt a bíróság elutasította arra hivatkozva, hogy az üzletember jelentős anyagi forrásai miatt túl nagy a kockázata annak, hogy megszökik.
A Superdry divatmárka azt közölte, hogy Holder már 2016-ban lemondott az ügyvezetői tisztségéről, és tanácsadói megbízása is 2019-ben, tehát jóval az eseményeket megelőzően véget ért, a céget tehát nem érinti az ügy.