Észt színészek adták elő Szijjártó Péter és Szergej Lavrov lehallgatott telefonbeszélgetéseit

A színészek jól eltalálták a külügyminiszterek hangszínét és jellegzetes akcentusát is.

  • HVG

Nem csupán Magyarországon, hanem nemzetközileg is elég nagyot szólt a Szijjártó Péter és Szergej Lavrov telefonbeszélgetéseiről szóló áprilisi oknyomozásunk – kedd este pedig Tallinnban észt színészek tolmácsolásában elevenedtek meg a furcsa párbeszédek

– írta Facebook-bejegyzésében Panyi Szabolcs.

A direkt36.hu oknyomozó újságírója egy, a magyarországi politikai eseményekről, az oknyomozó újságírásról és az orosz befolyásról szóló beszélgetés meghívott vendége volt az észt fővárosban, ahol a Szijjártó–Lavrov-nyomozások egyik társszerzőjével, Holger Roonemaaval elemezték a történteket.

Az eseményen a Von Krahl Színház művészeinek tolmácsolásában el is hangzottak a magyar és az orosz külügyminiszter telefonbeszélgetéseinek leiratai.

„Szijjártó Péter zavartan röhigcsélő, szervilis karakterét Herman Pihlak, míg Szergej Lavrov dörzsölt, félelemkeltő figuráját Karl Birnbaum adta elő – utóbbi kísértetiesen tudta imitálni az orosz külügyminiszternek nem csupán az akcentusát, de egy az egyben a hangját is. A két színész olyan telefonbeszélgetés-leiratokat is felolvasott-előadott, melyeket egyébként a cikkeinkben még nem használtunk fel” – írja Panyi.

„Úgy tűnik, a Szijjártó–Lavrov-beszélgetések elképesztő gyorsasággal váltak a popkultúra részévé – én pedig a közönséggel együtt nevetve végül is arra jutottam, hogy ilyen parodisztikus karaktereket és ennyire abszurd párbeszédeket igazából kitalálni sem lehetne.”

Persze a jókedvem hamar elmúlt, amikor egy ponton észbe kaptam – hiszen végül is az, amit a színpadon hallgattunk, Magyarország közelmúltjának egyik legsúlyosabb és legszégyenteljesebb története. Az a gúnyos hangnem, ahogyan a volt magyar külügyminiszter beszél EU-s és NATO-s kollégáiról, vagy ahogy készségesen beleegyezik bizonyos uniós dokumentumok kiszivárogtatásába az oroszoknak, az tényleg az Orbán-rezsim egyik mélypontja

– véli az újságíró.

 

Szijjártó szerint sosem szolgált orosz érdekeket, és soha nem akart gyűlöletet kelteni, de azt is elárulta, mi dühítette fel az elmúlt 16 évben

A távozó külügyminiszter háromórás interjút adott a Telexnek, amelyben a pragmatikus oroszpolitika mellett arról is beszélt, hogy szerinte miért nem a kormány felelős elsősorban a közbeszéd állapotáért, és azt is elmondta, hogy tehetetlen dühöt érez, amiért három éve hiába vár nyilvános magyarázatot Novák Katalin kegyelmi döntésének motivációjára.

Hozzászólások