„Akkor ki fogja megcsinálni az Elk*rtuk 2-t?” – Schilling Árpád és Lengyel Tamás is üzent a gyűlöleten kesergő Kálomistának

A rendező és a színész sem kímélte az Elk*rtuk producerét, és számon kérte rajta az elmúlt éveket.

  • HVG

„De akkor ki fogja megcsinálni az Elk*rtuk 2-t az Orbán-birodalom összeomlásáról? Ki fog feszültséget kelteni a szakmában, ha Kálomista már nincs benne? Ki fog aljas, hazug kommentárokat tolni a Hír Tv-ből, ha már nem ül ott országos cimborájával, Gajdics Ottóval? Mi lesz egyáltalán a magyar filmgyártással, ha az elmúlt harminc év egyik legnagyobb hatalmú redneck producere többé nem alkot? Hova lesznek azok az értékes filmek, amelyekre már ma sem emlékszik senki?” – tette fel a kérdést Schilling Árpád Jászai-díjas rendező a Facebookon Kálomista Gábornak címezve.

Kálomista azon lamentált a Mandinernek adott friss interjújában, hogy „eszement gyűlölet terjedt el az országban az utóbbi hónapokban, ami a filmszakmába is beivódott, és tizenöt-húsz éves ismeretségeket, barátságokat tesz tönkre, ebben pedig nem akarok részt venni”.

Lengyel Tamás szintén erre az interjúra reagált a Facebookon. Kálomista azt mondta, egyetért Lengyellel, hogy Eszenyi Enikő ügyét nem vizsgálták ki rendesen. Ezt pótolni kell! „Ahogy Schilling Árpáddal is egyetértek – pedig vele aztán végképp semmiről nem tudnánk megegyezni ezen kívül –, aki szerint tele van hasonló visszaélési és zaklatási ügyekkel a színházi világ, és rendet kellene végre tenni.” Lengyel Tamás erre úgy reagált, furcsa dolgokat tartogat az élet, majd feltette a kérdést, hogyan higgye el, hogy vállvetve fogják „megreformálni ezt a rendszert, biztonságosabbá és a dolgozók számára kevésbé kiszolgáltatottá tenni, amikor te minden életet, minden állami forintot politikai haszonszerzésre és saját gazdagodásodra használtál fel?”

Lengyel emellett feltett több kérdést is Kálomistának az elmúlt évekkel kapcsolatban, amikor nem szólalt meg szerinte a producer. „Hol voltál, amikor a Nemzeti Színházban történt baleset ügyében a kivizsgálás tisztasága mellett kellett volna kiállni? Amikor a díszletet a vizsgálat lezárulta előtt bontották el? Hol voltál a kurzusfilmek óriás támogatásánál? Philippel beszéltél akkor?” – kérdezte a színész.

Azt is hozzátette, a megtisztulás nem kezdődhet el addig, amíg nem néznek szembe mindannyian a múlt bűneivel. „És attól, hogy bizonyos kérdésekben most ugyanarra az erkölcsi álláspontra jutunk, még nem tűnnek el azok a bűnök és mulasztások, amelyek évekig elválasztottak minket!” – olvasható a posztban.

Nyitóképünkön Lengyel Tamás, fotó: HVG/Siteri Nóra.

Hozzászólások