Áder Orsolya festőművész az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében hazugságnak minősítette, hogy a Külügyminisztérium egyengette a művészi pályafutását.
A 24.hu írt arról kedden, hogy Szijjártó Péter volt külügyminiszter személyesen intézkedett, hogy Áder János volt köztársasági elnök lánya, Áder Orsolya diplomata-útlevelet kapjon. A portál értesülését a Külügyminisztérium is megerősítette.
A lapot a külügyi tárca arról is tájékoztatta, hogy legalább négy alkalommal finanszírozták a magyar adófizetők Áder János lányának kiállításait, többek között 2021-ben 1,6 millió forintnyi „szervezési szakszolgáltatással” támogatta őt a külügy, 2023-ban Áder Orsolya és kínai alkotótársa sanghaji tárlatához több mint 1,4 millió forintnyi közpénzzel járultak hozzá a magyar adófizetők. Összesen nagyjából 4,5 millió forintról van szó.
Áder Orsolya keddi közleményében kiemelte: az elmúlt években 52 kiállítása volt 7 országban 3 kontinensen, 20 önálló, 32 másokkal közös. Hazugságnak nevezte, hogy ezeket a kiállításokat a kormány szervezte. „A valóság az, hogy az ehhez értő szervezetek vagy személyek által – és nem általa – szervezett kiállításokon – időnként – a külképviseleteken dolgozók meghívottként vettek részt” – hangsúlyozta.
A Mulan művésznéven alkotó festőművész azt is visszautasította, hogy a kiállításait a magyar adófizetők finanszírozták volna. Azt írta, hogy minden kiállításhoz a szervezők, vagy ő maga biztosította a pénzügyi és infrastrukturális hátteret. Áder Orsolya emellett azt üzente: a hazugságok terjesztőivel szemben jogi elégtételt fog kérni.
Nyitókép: Facebook / M5 TV