„Zelenszkij kapja be, Putyin a hős” – mondja videóján Váradi Barna, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés független tagja.
https://www.facebook.com/reel/1622731195905153
A 444 által kiszúrt videóból kiderül, hogy Váradi zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a vásárosnaményi Zoárd-napi Sokadalomban kihelyezett portékái. A standján többek között putyinos, meg oltásellenes pólókat és orosz zászlókat áruló politikus beszámolója szerint egy pár közölte vele, hogy szerintük Putyin egy bűnöző és ők majd tesznek róla, hogy a vásárban többet ne tudja árulni a termékeit.
Váradi ezen annyira felháborodott, hogy telefonját megragadva követni kezdte kritikusait és igyekezett provokálni őket, amiben nem lelt partnerekre. Hiába szidta Zelenszkijt és méltatta Putyint, sőt még azt is hozzátette, hogy „nem fogtok minket belerángatni a háborúba”, de nem járt sikerrel. Pedig a férfit még azzal is megvádolta, hogy TCK-s, azaz a lakosság mozgósításáért, a katonák behívásáért felelő ukrán közigazgatási szervnek dolgozik.
Frissítés: Váradi Barna 2024-ben még a Mi Hazánk színeiben jutott be a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei közgyűlésbe, jelenleg azonban már függetlenként politizál a testületben. Idén áprilisban a Jobbik jelöltjeként indult a Hajdú-Bihar megyei 3-as körzetben jelöltként, a tiszás Csák László által közel 51 százalékkal megnyert körzetben 95 szavazattal, 0,16 százalékos szavazataránnyal az utolsó helyen végzett. Cikkünk megjelenése után a Mi Hazánk jelezte, hogy a politikus nem tagja a mozgalomnak.
Képünkön Váradi Barna mi hazánkos politikus standja látható, ahol putyinos pólókat is lehet kapni. Forrás: Váradi Barna / Facebook