Az Oktatási Hivatal elnöki pozíciójára Vanó Renáta eddigi felsőoktatási elnökhelyettesét nevezik ki – tudta meg a HVG. Elődje, Brassói Sándor, aki 2020 óta vezette a hivatalt, szeptember 8-án jelentette be lemondását, október 1-jei hatállyal.
„Hangsúlyosan kijelentem, hogy lemondásomnak nincs sem politikai, sem személyes konfliktusban gyökerező oka. Sokan tudják, hogy pártokon kívülálló vezető voltam és vagyok” – fogalmazott akkor Brassói a közleményben. Azt írta, a döntése mögött elsősorban emberi tényezők állnak, több mint negyvenévnyi közszolgálati munkavégzés után már egy ideje nem tudta ugyanazzal az energiával és teljes odaadással ellátni felelősségteljes feladatát. Sokan azonban furcsállták, hogy néhány hónappal a nyugdíjkorhatár elérése előtt távozik.
https://hvg.hu/itthon/20260908_oktatasi-hivatal-brassoi-sandor-elnok-lemondas
Nem ő az egyetlen távozó a hivatalnál. Úgy tudjuk, lemondott – mindössze kinevezése után három héttel – Balázsi Ildikó az OH Szervezeti és Működési Szabályzatának augusztusi módosításával létrehozott intézményfejlesztési elnökhelyettesi pozíciójáról. Ő állítólag személyes okokkal indokolta a lemondását.
Balázsi felelt az Oktatási Hivatal stratégiai működésének és szervezetfejlesztésének összehangolásáért, a Köznevelési Elemzési Főosztálynál elemzéseket, hatásvizsgálatokat és adatfeldolgozásokat kezdeményezhetett. A Felsőoktatási Elemzési Főosztálynál pedig stratégiai jelentőségű elemzési feladatokat határozhatott meg, és kezdeményezhette a vezetői döntéseket megalapozó elemzések elkészítését. Emellett a hivatal digitális megújulása, adatvezérelt működésének fejlesztése, továbbá a mesterséges intelligencián alapuló megoldások koordinálása is a feladatai közé tartozott.
Információnk szerint a hivatalban nagyon rossz a hangulat, az új elnök személyével sem értenek egyet a legtöbben, de leginkább a kaotikus működésből van elegük.
„Az apparátus egyelőre teljes csődnek tartja Lannert szervezői munkáját, a szakmaiból pedig alig látszik valami, hiszen azt egy jól szervezett apparátusnak kellene vinnie a hátán. Bizalmatlanság uralkodik, a fekete-fehér látásmód megöl mindent” – mondta egy forrásunk.
Kerestük az Oktatási Hivatalt, valamint Balázsi Ildikót, amint válaszolnak, frissítjük a cikket.
Az Oktatási Hivatal a magyar oktatás egyik legfontosabb háttérintézménye. Többek között a középiskolai és felsőoktatási felvételik lebonyolításáért, az érettségik megszervezéséért, a pedagógus-továbbképzésekért és a nyelvvizsgák akkreditációjáért is felel. A hivatal szervezi meg a hazai és a nemzetközi tanulóiképesség-méréseket (országos kompetenciamérés, PISA, TIMMS, PIRLS), ott készülnek az ezekről szóló jelentések. Az iskolák szakmai ellenőrzése, illetve a tankönyvfejlesztés, a tankönyvjegyzékre vétel szintén az OH feladata.