Mit kell tenned, ha szembekerülsz egy tűzfallal? – tűzoltókkal mentünk terepre egy európai tűzfészekben

Az idei pusztító európai nyár is megmutatta: tűzoltóból soha nincs elég, az EU széttagolt katasztrófavédelmi rendszere ráadásul ezer sebből vérzik. Több eszközzel próbálnak javítani a helyzeten, például tűzoltók előzetes áthelyezésével, hogy ha például egy román szembekerül egy tűzfallal egy mediterrán erdőben, tudja, mit kell tennie. Görögországban néztük meg, hogyan készülnek az erdőtüzek megfékezésére, milyen módszerekkel segítik az evakuálást, és mivel töltik fel az uniós bázis „szupermarketjét”.

A Marathón melletti Szkíniasz szikrázó kék vízű, homokos strandjáról híres. Közvetlenül a part mellett fenyvesrezervátum is elterül, az ide vezető út mentén pedig egy rengeteg vízimadárnak élőhelyet nyújtó nádas húzódik. Az athéniak hétvégi és iskolai kirándulásainak célpontja a fővárostól 45 kilométerre található terület, aminek a nevét a sportkedvelők azért ismerhetik, mert a 2004-es olimpia kajak-kenu versenyeinek adott helyet a környékre épített központ.

Amikor azonban erre hajtunk, alig van élet: a nádszálak gyakorlatilag kiszáradt terület felett merednek a magasba, a strandon a korábbi képekről ismert teraszoknak, bároknak csak a betonalapzata maradt meg, a szeptemberi rekkenő hőség ellenére egy árva fürdőzőre sem kell ügyelnie a szebb napokat is látott magaslesen üldögélő vízi mentőnek.

A hegyek között megbújó öböl békéjét csak párban repülő kisgépek hangja zavarja meg.

Mindig párban mennek a tűzoltó gépek

– rángat vissza a magányos idillből Vaszileosz Bikasz, a görög tűzoltóság alezredese, majd körbemutat. Régen idejártak kempingezni, ma már ez tilos: az aszályban kiszáradt aljnövényzet könnyen lángra kapna, ha itt sütögetnének. A bárok, éttermek gázpalackjai szintén potenciális veszélyforrások voltak a szeles parton, az ősfás erdő száraz aljnövényzetében pillanatok alatt terjedne a tűz. Ráadásul menekülni sem könnyű innen: beazonosítható utak nincsenek, így aki felhívná a 112-t, nem tudná elmondani, hol is jár, autóval be sem lehet hajtani ide – bár ez jó eséllyel csak még tovább rontaná a helyzetet, hiszen a legnagyobb kockázatot az ilyen tüzeknél éppen az jelenti, ha valaki az autójában ragad.

Vaszileosz Bikasz a Nea Makri tűzoltóbázison
Yorgos Karahalis

A nemzeti parkot szerencsére eddig nem érte el a tűz, a gépek a szomszédos szigeten, Evián oltanak, Bikasszal gyakorlatra érkeztünk ide a Nea Makriban található tűzoltóbázisról. Az alezredes román tűzoltókat instruál a walkie-talkie-n: tűz ütött ki a fák között, egy sérült van az égő területen, gyors segítségre van szükség, siessetek, úgy parkoljatok, hogy gyorsan el tudjatok hajtani, könyörgöm, ne tegyétek a napra a sérültet, rendesen kapcsoljátok össze a tömlőt, mert kifolyik a víz – pörgeti angolul, határozott hangon a teljes menetfelszerelésben rohanó románoknak, akiknek mi épp úgy tereptárgyak vagyunk, mint a szélben lengedező koros fenyők.

Amikor a tűzcsapnál jön a meglepetés

A gyakorlat, amin pár európai újságíróval részt veszünk, egy új európai uniós katasztrófavédelmi mechanizmus része: a román tűzoltók az EU-zsargonban prepositioningnak, vagyis előzetes áttelepítésnek nevezett programban állomásoznak néhány hétig Görögországban. A 2022-ben épp itt startolt mechanizmusban jelenleg 14 ország vesz részt. Van, aki küldőként, van, aki fogadóként, utóbbi kategóriába hat kockázatos hely tartozik: Görögország, Spanyolország, Portugália, Franciaország, Olaszország és Ciprus.

Bikasz a görögországi összekötőtiszt, aki – már a bázison – ugyanolyan határozottsággal sorolja azt, miért is volt szükség egy újabb rendszerre a bevett uniós vagy kétoldalú segítségkérésen túl. A román tűzoltók például valószínűleg életükben nem láttak mediterrán erdőtüzet, azzal sem nagyon vannak tisztában, milyen védőfelszerelésre van szükség a mentésnél, de ennél is bosszantóbb, amikor egy tűzcsapnál derül ki, hogy az ő tömlőjük csatlakozója nem passzol a görögökéhez, vagy hogy a kivezényelt repülők nem tudnak oltani az itteni hegyes-völgyes terepen.

https://hvg.hu/360/20260904_erdotuz-futotuz-tuzkarok-europa

A sebtiben átvezényelt tűzoltók esetében mindkét probléma előfordult már, mutatja egy szupermarketnek becézett raktárhelyiség előtt, ahol sorban állnak az egyes országok tűzoltóautóihoz passzoló eszközök, illetve felszerelések méretre válogatva. De készítettek többnyelvű szószedeteket is a mentéshez szükséges szakkifejezések fordításával, és bemagoltatják a gyakorlaton lévőkkel egymás rendfokozatait, járműveit is.

A Nea Makri-i bázison állomásozó külföldi tűzoltók nem csak helyben várják, hogy fellángol-e a tűz valahol a környéken. Reggeltől estig sűrű beosztás szerint kapnak kiképzést. A szkíniaszi mentőgyakorlat mellett például a légi és földi erők közötti együttműködésről is szereznek ismereteket, és az evakuálásban is gyakorlatra tesznek szert. A prepositioning tehát éppúgy elméleti tréning, mint gyakorlati, nem mellesleg – mondja Bikasz –

tökéletes terep arra, hogy az említett problémák még azelőtt a felszínre kerüljenek, hogy a korábban csak füstölő bozóthoz szokott tűzoltó egyszer csak szembekerül egy tízméteres tűzoszloppal egy szűk hegyi úton.

Olyan tűzoszloppal, amely még a terephez szokott görögöket is meglepte.

Yorgos Karahalis

Megelőzés – a pusztító tűz után

Bár néhány éve magát a bázist is veszélyeztette egy tűzeset,

az idei nyár nem számított extrémnek – idézi fel. A helyi katasztrófavédők így is több emberüket elveszítették, és a három helyi tűzoltó mellett egy dán pilóta is meghalt, amikor két mentőhelikopter összeütközött

egy Athén melletti tűz oltásakor. Rune Kyndalról évértékelő beszédében Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is megemlékezett, egyben hatékonyabb védelmet ígért.

Kérdés persze, hogy ez mire elég, hiszen az erdőtüzek kockázata egyre nő, ahogy a nyarak egyre forróbbak és egyre szárazabbak lesznek: amíg 1981–2010 között átlagosan tíz olyan nap volt az évben, amikor a tűz kitöréséhez kedvezeők voltak a feltételek, ez a szám most már 25 – mondja Bikasz, aki 25 éve környezetvédelmi szakemberként csatlakozott a helyi tűzoltósághoz.

Yorgos Karahalis

A prepositioning ötlete Portugália legpusztítóbb erdőtüze után született meg: 2017 júniusában a Pedrogao Grande melletti erdőben elképesztő sebességgel terjedő tűz 66 emberéletet követelt, sokan menekülés közben a kocsijukban lelték halálukat. Hiába működött az EU polgári védelmi mechanizmusa, és hiába kértek ennek keretében segítséget más uniós országoktól portugálok, a száraz és forró nyár idején nem állt rendelkezésre elegendő erő. Ez után született döntés arról, hogy a megelőzésre nagyobb hangsúlyt kell fektetni, ennek a része ez a rendszer is.

A prepositioning mechanizmusban idén már csaknem 800 tűzoltó állt rendelkezésre, az ő munkájukat a tervek szerint 22 repülőgépből és 5 helikopterből álló uniós flotta egészíti ki – ezek közül az első helikopter már rendelkezésre áll, az első gépeket 2028-ra szállítja le a Canadair (amely egyébként épp az uniós megrendelés miatt újította fel a gyártást).

A flotta a RescEU névre elkeresztelt polgári védelmi válságtartalék része, amelyet a tűzoltáson kívül olyan krízishelyzetekben vetnek be, mint a Covid, amikor a hiánycikknek számító maszkkal és lélegeztetőgéppel indultak útnak, vagy a 2026 tavaszán kiújult közel-keleti válság, amikor az EU által lefoglalt repülési időt felhasználva indítottak útnak LOT-gépeket a térségben rekedtek evakuálására. Elegendő ez? Valószínűleg soha nem lesz az, de ha már azt előmozdítja, hogy a tagországok szánjanak több erőforrást az együttműködésre, az eszközöknél pedig az uniformizálásra, talán egyszer a széttagolt rendszerek ellenére érdemi segítséget jelenthet.

A görög megoldás: látni mindent

Az uniformizálástól persze nagyon messze van ma Európa, és nem csak a tömlők esetében. Amíg például Portugáliában jobbára önkéntesek látják el a katasztrófavédelmi feladatokat, a görögöknél leginkább hivatásosokkal dolgoznak. Amíg a spanyoloknál decentralizált a rendszer – ami például a 2025-ös valenciai villámárvíznél is komoly problémának bizonyult –, a görögök a teljes centralizáció mellett döntöttek.

Nea Makri tűzoltóbázis
Yorgos Karahalis

Méghozzá nem is akárhogy: az athéni kormány 2021-ben a „klímaválság kezeléséért és a polgári védelemért” felelős minisztériumot hozott létre, ekkor alakították ki a tárca épületében azt a központot, amely az egész országból érkező adatok alapján felel a katasztrófavédelem koordinációjáért. A központi irányítási modell része egy több mint 120 drónból álló flotta, amely folyamatosan a levegőben ellenőrzi az erdőtűz, földrengés vagy árvíz szempontjából kritikusnak számító pontokat, a drónok felvételeit pedig élőben nézik az athéni központ irányítótermének óriási kivetítőjén, ahol műholdképek, a szeizmikus aktivitást mutató térképek, időjárási térképek is sorakoznak a tucatnyi szakember előtt. De még azt is láthatják valós időben, hogy a mentésben részt vevő járműveken mennyi oltóanyag áll rendelkezésre.

Yorgos Karahalis

A LED-falakkal borított teremben dolgozik rajtuk kívül egy meteorológusokból álló stáb, akik azt elemzik, egy adott helyen mekkora a kockázata a tűz gyors terjedésének például a megváltozó szélirány vagy az alacsony páratartalom miatt. Itt vannak azok is, akik szükség esetén felveszik a kapcsolatot az uniós társszervekkel, míg a másik asztalnál a társszervek képviselői ülnek, akik például felhívják egy adott település vezetőjét azzal, hogy evakuálásra lehet szükség. Tőlük nem messze pedig az a csapat várja az utasítást, amelynek a tagjai – a településvezetők jóváhagyását követően – üzenetet küldenek a térségben elérhető mobiltelefonokra, hogy katasztrófahelyzet van, és mi a lakosság teendője. A rendszer legnagyobb tesztje a 2023-as rodoszi tűz volt, amikor a turistaszezon kellős közepén több mint 30 ezer embert – jobbára külföldieket – kellett evakuálni a szigetről.

A központosított multimédiás rendszer elindításához az utolsó lökést a 2021 nyarán pusztító erdőtüzek adták: az extrém, 47 Celsius-fokot is meghaladó forróságban több mint 125 ezer hektárnyi erdő égett le, három ember meghalt, és házak tucatjai semmisültek meg. Később kiderült: a tüzeket részben gyújtogatás okozta.

Yorgos Karahalis

Bikasz szerint a központi irányítás növeli a hatékonyságot, mindenre azonban ők sem képesek: az embereknek is pontosan tudniuk kellene, mi a teendő tűz esetén. És ahogy a kiszáradt szkíniaszi erdőben a román vendégtűzoltóknak, úgy nekünk is egy klímakutató tűzoltó dühével és határozottsággal sorolja: van a lakásodban tűzjelző? Tudod, mit kell tenned, ha kigyullad a tűzhelyen az olaj? Tudod, mi a legfontosabb, ha kigyullad a közeledben egy elektromos autó? És ha azt látod, hogy lángol a bozót? És vajon miért nincs, aki ezt megtanítaná neked?

Nyitókép: Yorgos Karahalis

Hozzászólások