Andor Éva, a TV2 korábbi műsorvezetője az Origónál folytatja, miután megszűnt az általa is vezetett Tények – derül ki egy, a portálra feltöltött rövid videóból.
Andor több mint húsz évig dolgozott a csatornánál, ez idő alatt több alkalommal is kinyilvánította Orbán Viktor és a Fidesz iránti szimpátiáját. Tavaly interjúzott is a volt miniszterelnökkel, amivel saját bevallása szerint „régi vágya teljesült”, korábban pedig több kollégájával együtt buzdított hol szavazásra, hol a nemzeti konzultáció kitöltésére.
Csütörtöki hír, hogy a TV2 megszünteti a „hírműsorát”, ami hosszú évek óta nemcsak a kormányzati propaganda egyik zászlóshajója volt, de mémmé vált címadásokban is bővelkedett.
A műsorvezető november 5-én saját podcasttal jelentkezik, melynek első vendége Vidnyánszky Attila lesz. Beharangozásakor így fogalmazott: „ő egy nagyon okos ember, imádom a gondolatait”. A videóban két momentumot emelnek ki a Vidnyánszky-interjúból: az egyik, amikor a Nemzeti Színház igazgatója arról beszél, hogy minden nap úgy megy be (vélhetően a munkahelyére, ahol jelenleg is zajlik az átvilágítás), hogy talán az lesz az utolsó napja. Illetve amikor azt mondja: „ez az új világ létezik, és az ördögök jól érzik benne magukat”.
A műsor ismertetése szerint Andor művészekkel, tudósokkal, zenészekkel, sportolókkal, a közgondolkodást formáló emberekkel fog majd beszélgetni, egyebek mellett az élet nagy kérdéseiről.
A Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila úgy véli, a színháznak „tisztességes, méltó” költségvetése van, hiszen „első a színházak között”, és nagyon zavarja, hogy nem válaszol neki Tarr Zoltán kulturális miniszter.