szerző:
hvg.hu

A magyar kormánytól független szerkesztőségek híreiből készülő lap is pályázna arra a támogatásra, amelyet a független vidéki sajtónak ajánlott fel az Egyesült Államok külügyminisztériuma. A Nyomtass te is! nevű kezdeményezést magánszemélyek működtetik a hírek szerint.

Az eDemokrácia Műhely Egyesület tagjai az ország különböző pontjain osztják az újságukat, már 18 számon vannak túl. L. László János, az egyesület elnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta: indulnának az Egyesült Államok külügyminisztériumának pályázatán, amely 200 millió forinttal támogatná a független vidéki sajtót. Úgy érzi, akkor lenne jó esélyük, ha azokkal a független portálokkal közösen tudnának pályázni, amelyek egyikével-másikával már együtt is működnek – tette hozzá.

A kormánytól független lapok és portálok híreiből válogatva készít A4-es formátumú „szamizdat” újságot az eDemokrácia Műhely Egyesület a „Nyomtass te is!” nevű kezdeményezés keretében. A lapot támogató magánszemélyek segítségével sokszorosítják, terjesztik.

L. László János szerint az a tapasztalatuk, hogy az emberek félnek bekapcsolódni a terjesztésbe, mert akkor rögtön bélyeg kerül rájuk. Volt olyan település, ahol a boltos a fideszes polgármestertől való félelmében nem engedte, hogy kitegyék az ingyenes lapjukat.

A legtöbb helységben vannak azért támogatóik: a legtöbb terjesztőjük Miskolcon van, a Békés megyei Tótkomlóson például három értelmiségi látja el újsággal az egész települést.

Vidéken nagy teljesítményű fénymásológépekre lenne szükségük – jelezte az elnök.

Az amerikai külügyhöz január 19-ig adhatnak be pályázatokat magyarországi, fővároson kívül működő lapok, rádiók, weboldalak. A támogatást elnyerő pályázó 2018 májusától, tehát a jövő évi választások után valósíthatja meg tervét 500-700 ezer dollár közötti összeggel. A cél olyan felületek támogatása, amelyek „javítják a hozzáférést a megbízható, elfogulatlan hírekhez" – derül ki a felhívásból.

David Kostelancik budapesti amerikai ügyvivő a Magyar Újságírók Országos Szövetségének egyik programján októberben azt mondta: a magyar kormány szövetségesei fokozatosan átvették az ellenőrzést és a befolyást a médiapiac felett anélkül, hogy a monopóliumok létrejöttét megakadályozni hivatott szabályozó testület kifogást emelt volna ez ellen, és a közelmúltban a kormányzatot támogató személyekhez kötődő vállalatok megszerezték az ellenőrzést az utolsó, még megmaradt független megyei lapok felett.

A magyar külügy ezért bekérette az amerikai ügyvivőt, és jelezték neki: "elvárják, hogy az ilyen nyilatkozatok ne ismétlődjenek meg". A tárca közleménye szerint "Magyarország szuverén államként kikéri magának, hogy bármely ország ilyen módon beavatkozzon a néhány hónap múlva esedékes parlamenti választásába”.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Dercsényi Dávid Itthon

"Nyomásgyakorlás, megfélemlítés" – Amerika aggódik a magyar sajtószabadságért

Kristálytiszta az USA számára, mi folyik a magyar médiapiacon, és a kormányzati nyomulás egyáltalán nem teszi boldoggá a világ szuperhatalmát. De megkapta a magáét a monopóliumok kialakulásának megakadályozására létrehozott médiahatóság is. Az után, amit David Kostelancik amerikai ügyvivő a MÚOSZ által szervezett programon elmondott, Washington is könnyen megkaphatja a magyar kormánytól, hogy a Soros-terven dolgozik.

Besült ellenzéki akció: nem tudták helyesen leírni a fojtani szót

Besült ellenzéki akció: nem tudták helyesen leírni a fojtani szót

Nincs apa és anya, csak szülő a francia iskolákban

Nincs apa és anya, csak szülő a francia iskolákban

A külügyminiszter képviseli Lengyelországot a jeruzsálemi V4-csúcstalálkozón

A külügyminiszter képviseli Lengyelországot a jeruzsálemi V4-csúcstalálkozón

Ha úgy érzi a traffipaxok országában él, akkor meg fog lepődni

Ha úgy érzi a traffipaxok országában él, akkor meg fog lepődni

Az utolsó utáni pillanatban talán megmenekülhet a Földön már csak két példányban élő orrszarvú

Az utolsó utáni pillanatban talán megmenekülhet a Földön már csak két példányban élő orrszarvú

Ezt az őrült Zsigulit még a nagy Elon Musk is lájkolta

Ezt az őrült Zsigulit még a nagy Elon Musk is lájkolta