Megtalálták a Dunában eltűnt lány holttestét
Három testvér fürdött Visegrádnál, két gyerek ki tudott úszni a vízből.
Három testvér fürdött Visegrádnál, két gyerek ki tudott úszni a vízből.
Kisebb robbanások is kísérték a lángokat, ahogyan a videón látni.
A helyszínelés miatt a 6-os főutat lezárták, a forgalmat az M6-os autópályára terelik.
Az eset még 2015-ben történt, ha a két férfi jobban odafigyel, akkor nem akadhatott volna be a fiú ujja a medence szélénél.
Mentségére szóljon a sofőrnek, hogy a vészhelyzetben ügyesen megfogta az autót.
„Láttam, hogy az egész homlokzati rész borul kifelé a járda felé, és akkor úgy döntöttem, hogy futás!"
A baleset idején hárman tartózkodtak a gép fedélzetén.
A Budapesti Operettszínház főigazgatója, Kiss-B. Atilla imaláncot indít a színház táncművészéért.
A szír férfit megpróbálták megállítani a rendőrök, de továbbhajtott.
A kedd hajnali baleset Kocsord és Győrtelek között történt.
Mindössze egy háztömbnyire a Jókai utcai tetőomlástól történt 28 évvel ezelőtt Budapest egyik legnagyobb tragédiája, az Ó utcai házomlás. Akkor a pincében folytatott illegális mélyítés miatt a bérház három emelete omlott le, egy embert maguk alá temettek a romok.
Az épület omlásveszélyes. A polgármester szerint mindenkit el tudnak helyezni.
Az egyik videón egy női hang segítségért kiabál.
Kecskés Balázs önkormányzati képviselő azt írta, hogy a tetőtér beépítése során keletkezhetett az a probléma, amely az omlást okozta.
A férfit stabil állapotban, helikopterrel vitték kórházba.
A Jókai utcát és környékét lezárták, a helyszínen jelenleg is mentési munkálatok zajlanak.
Sajtóinformációk szerint az áldozatok Mosonmagyaróváron élő ukrán állampolgárok voltak.
Bihari Ádám a leomlott homlokzatú házzal szemközti épület egyik lakásából jelentkezett be.