Elfogták a férfit, akit a Thököly úti halálos verekedés miatt körözött a rendőrség
A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés vétség gyanúja miatt nyomoz.
A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés vétség gyanúja miatt nyomoz.
A vádirat szerint ő tanította meg fiának a fegyverhasználatot.
Múlt héten álnéven jelentkezett be egy kórházba, majd nem sokkal később felfedte valódi kilétét.
Közel félmillió forintnyi eurót kértek egy-egy testért.
A botcsinálta tolvajt fél órával azután el is kapták, hogy az autó tulajdonosa bejelentette a lopást.
Körözést adtak ki rá, miután elmenekült a helyszínről.
Harry herceg korábban elnöke volt, most pedig igazgatósági tagja annak a természetvédő szervezetnek, amelynek a vadőreit azzal vádolták meg, hogy a Kongói Köztársaságban megerőszakolták és kínzásnak vetették alá a helyi törzsek tagjait.
A négyfős társaság 2022 karácsonyán négy nap alatt négyszer rabolta ki ugyanannak a cégnek ugyanazt a csepeli raktárát.
Nemzetközi korrupció a vád egy magyar férfi, B. János ellen, aki egy afrikai ország tiszteletbeli konzuljaként külföldieknek intézett ugyanilyen diplomáciai tisztséget, és azzal járó okmányokat, amiért több százezer eurót kapott.
Elkezdődött a tavaly februári antifasiszta támadások vádlottjainak pere. Mindannyian külföldiek, azért utaztak Budapestre, hogy szélsőjobboldalinak gondolt emberekre támadjanak. Az elsőrendű vádlottra az ügyészség 11, míg két társára három és fél év börtönt kért, ebből a másodrendű hármat meg is kapott. Míg a másodrendű vádlott mindent beismert, a harmadrendű azt is tagadja, hogy része lenne a bűnszervezetnek.
Egy anya és két fia is tagja volt egy kiterjedt kábítószer-kereskedő bandának, amelyet lekapcsolt a rendőrség. Kokaint, speedet, extasyt és marihuánát értékesített a 15 fős csapat, amelynek tagjai ellen vádat emeltek.
Poloskákkal teli ágyakon alszik, mentális problémákkal küzdő rabokkal van összezárva, az étel ehetetlen, ordibáló őrök vigyáznak rá - meséli volt cellatársa a Budapesten raboskodó antifasiszta aktivistáról.
Egy dulakodás fajult halálos balesetté.
A sofőrt az elfogása után letesztelték drogokra, ami pozitív eredményt mutatott.
Több, mint két tonna vágott dohányt, és majdnem 300 ezer szál cigarettát foglaltak le.
A rendőr lehetett a tippadó a gyanú szerint, így tudtak a bűnözők félmilliárd forintnyi értéket zsákmányolni.
Az utóbbi idők legnagyobb fogása, legalábbis a méretét tekintve.
A professzionális pankráció egyik legnagyobb nevét, az üzletember Vince McMahont szexkereskedelemmel, szexuális bántalmazással, fizikai és lelki abúzussal vádolta meg egy korábbi alkalmazottja. A bírósághoz benyújtott iratok gyomorforgató részleteket is tartalmaznak.
Az olasz nőt ügyvédje szerint „nemzetközi terroristaként” kezelik.
Egyes szakértők szerint rendkívüli fájdalommal jár és akár kínzásnak is tekinthető.