Tényleg Gabby Petito vőlegényének maradványait találták meg
Olyan helyen bukkantak rá, amelyet a közelmúltig víz borított.
Olyan helyen bukkantak rá, amelyet a közelmúltig víz borított.
A férfi 2000 forintot lopott el az autóból.
Az ügyészség azt terjeszti majd a bíróság elé, hogy Sir David Amess meggyilkolása terrorizmushoz kötődő bűncselekmény, amelynek vallási és ideológiai indítékai voltak.
Brian Laundrie apjának a segítségével bukkantak a 23 éves férfi holmijára egy floridai természetvédelmi területen.
Az elítélt feltételesen sem bocsátható szabadságra.
A boncolás legalábbis ezt állapította meg.
A döntés jogerős, a képviselő elleni büntetőper viszont folytatódik.
A férfi 2020 novemberében több mint harminc késszúrással végzett barátnőjével.
A TEK és a készenlétisek a szlovén rendőrséggel dolgoztak együtt az akció során.
Brian Laundrie-t még mindig keresik.
Nikolas Cruz bűnösnek vallotta magát a bíróság előtt.
A rendőrség eljárása nem csak Boldog települést érinti.
Megszüntette a bíróság a lakhelyelhagyási tilalmat Piero Pinivel szemben.
Átadásáról az amerikai hatóságok a későbbiekben döntenek.
Gyanús buszt állítottak meg osztrák katonák a magyar határ közelében. A buszt vezető embercsempész kereket oldott, hátrahagyva két halottat és 26 illegális bevándorlót.
Megvizsgálták a holtan talált nő DNS-ét az eltűnt kokadi lány édesanyjának a mintájával és nem találtak egyezést.
Három havi elzárást kapott, mert étlen-szomjan hagyta kutyáját az erdőben egy fához kötve még márciusban.
Első fokon felmentették, végül 300 ezer forintra büntették.
Első kirendelt ügyvédje visszaadta az emberölés előkészületével és állam elleni bűncselekménnyel gyanúsított Posta Imre ügyét, felesége pedig arról tájékoztatta a férfi követőit, hogy az általa felkért ügyvédek egyike sem vállalta el férje védelmét. A bank pedig megszüntette azt a számlaszámot, ahova Posta hívei a pénzt küldték.
Büntetőeljárás indul az ügyben.