Keresi a rendőrség a férfit, aki azt fújta az állatkert elefántszobrára: DISZKRIMINÁCIÓ
A hatóság segítséget kér.
A hatóság segítséget kér.
Máris szabadlábon is van Tasnádi, de nyomkövetőt kell hordania. Állítólag szó sem volt önbíráskodásról, úriemberként viselkedett.
A Yukon nevű járműben jelentős műszaki kár keletkezett.
Önbíráskodás miatt vették őrizetbe a lap szerint.
Sz. Zsolt többször bántalmazta a nőt, előfordult, hogy a konyhaasztal lábához bilincselte.
Egy hatalmas birtokon fogták el a család tagjait, előkerült egy ukrán bandatag és egy illegális benzinkút is.
A fiú mindent elismert a rendőrségnek.
A támadó elvette a rendőrnő fegyverét, később tűzpárbajt követően fogták el. A rendőrnő súlyosan megsérült a lábán, de nincs életveszélyben.
Mások mellett egy 16 éves gyereket is rávett, hogy vegyen részt a csalássorozatban, az ügyészek még őt is börtönbe zárnák.
Megtudta, hogy a színháznak szerződés alapján fizetnie kell a cégnek, erre küldött nekik egy hamis papírt, amelyen az szerepelt, a cég számlaszáma megváltozott.
A hatóság fényképes felhívással keresi a szeméremsértő férfit.
Jurij C. a csütörtöki tanúvallomások után szólalt fel ukránul.
A bulvárlap a nyomozati anyag alapján közöl újabb részleteket a fideszes képviselőt érintő ügyről.
A Blikk szerint D. Csaba januárban egy másik cellatársát is megverte.
A szicíliai rendőrség tette közzé ezt a felvételt.
A baleset idején készült radarképek bemutatásával, valamint tanúk meghallgatásával folytatódott a 2019-es tragédia büntetőeljárása.
Egy egykori beosztottját, vádlott-társát kérte meg a volt rendőr arra, hogy vállaljon magára több bűncselekményt is.
Nyolc jegy- és csomagkiadó automata kijelzőjét törte be és egy mozgólépcsőnek is nekiesett az ismeretlen.
Vasúti dolgozókra nyitott tüzet egy támadó egy kocsiszínben.
Visszautasították a szexuális bűncselekmény miatt elítélt, 83 éves egykori tévés kegyelmi kérelmét, mert Cosby nem volt hajlandó részt venni a hasonló bűncselekmények elkövetői számára előírt programon.