Minden tizedik német lakos elkapott valamilyen felső légúti vírust az előző héten
Egyszerre terjed az influenza, az RSV és a Covid-19, a becslések szerint egy hét alatt 9 millióan fertőződhettek meg.
Egyszerre terjed az influenza, az RSV és a Covid-19, a becslések szerint egy hét alatt 9 millióan fertőződhettek meg.
Az intézményben informatikai átállás kezdődik január 1-jén.
Tárgyalóasztalhoz ültek a Magyar Orvosi Kamara képviselői Takács Péter államtitkárral, hogy elmondják a szakmai kifogásaikat a kormány tervei szerint január elsején életbe lépő egészségügyi rendeletekről.
Gyökeresen átalakítaná a háziorvosok finanszírozását egy új belügyminisztériumi tervezet, amelyet már január elsejével életbe léptetne a kormány. A szakma régóta figyelmeztetett, hogy az egész rendszer elhibázott, ráadásul a rezsiköltségek növekedése tovább ront a helyzeten. A Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöke szerint végső soron a változtatások kiégéshez, és a szakmai színvonal csökkenéséhez fognak vezetni.
Szakorvoshiány miatt a betegeket és a kismamákat januártól Hódmezővásárhelyre, Szegedre és Kecskemétre irányítják.
Szamosvölgyi Péter a megyei kórház vezetését is kritizálta.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai szerint jelenleg főleg a 14 év alattiak körében jelentkeznek akut légúti tünetek, az ünnepek alatti családi összejövetelek, majd az iskolakezdés tovább növelik a megbetegedések kockázatát.
Változik az oltópontok nyitvatartása az ünnepek alatt.
Két éve drasztikus szabályokat hozott a kormány az állami és magánellátás szétválasztására, ezt egy csapásra rúgja fel a pár napja társadalmi vitára bocsátott rendelettervezettel. Innentől kezdve nem lehet komolyan venni azt az előírást, hogy az orvos nem kezelheti magánbetegét állami ellátásban. Vajon nyernek a betegek a beugrasztott orvosokkal? Milyen lenne, ha minden szakmánál bevezetnék ugyanezt?
Féléves előkészítés után vállalhatta a terhességet, a kisfiú teljesen egészséges, édesanyjával már el is hagyhatták a kórházat.
Egy kínai egészségügyi szakértő szerint három téli hullámra kell számítani az országban – ez az első kezdete.
Január 1-én hatályba is lép a változtatás.
Egyre nagyobb a bérfeszültség, és egyre nehezebben viselhető el, hogy a szakdolgozók fizetései ennyire lemaradnak az orvoskollégáikétól.
Még nincs járvány, de az influenza és az RSV-vírus okozta megbetegedések számai is folyamatosan emelkednek Magyarországon. Ha emellé jön egy újabb Covid-hullám, egyszerre három légúti betegség terjed majd a lakosság között, ezt hívják a szakmában tridémiának. Pánikra semmi ok, de felkészülni nem árt. Mire figyeljenek a szülők a karácsonyi ünnepek előtt, megéri-e maszkot hordani, és érdemes-e még most beadni az influenza elleni oltást? Szakértőket kérdeztünk.
Az orvosi béremeléshez nem kötöttek teljesítményelvárást, így azok, akik nem szeretnek vagy nem nagyon tudnak dolgozni, lazíthatnak. A magyarok továbbra is nagyon elégedetlenek az egészségüggyel, a nemrég elfogadott törvénycsomag többségében soványnak, néhány ponton kifejezetten károsnak tűnik – írja véleménycikkében Váradi Péter, a Prémium Egészségpénztár vezető stratégiai tanácsadója.
A karácsony az alvás szempontjából is különleges időszak. A jó alvók végre tovább alhatnak, a kevésbé jó alvók pedig remélik, hogy legalább a munkahelyi stressz nem fogja hajnalban ébreszteni őket. Hogyan lehet jól csinálni? Egy alvástréner tanácsai.
A jelenségnek elsősorban a drogtúladagolások és a járvány az oka.
Más hatáserősségű vagy másik hatóanyagtartalmú készítménnyel lehet kiváltani.
A kamara azt ígéri, hogy a kormányzati elképzelések nem maradnak válasz és az orvostársadalom erejét megmutató reakció nélkül.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján 20200-an fordultak orvoshoz a múlt héten influenzaszerű tünetekkel – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) heti jelentésében csütörtökön.