Három településen tartottak időközi polgármester-választást vasárnap
Berkeszen és Tarróson szavazategyenlőség, Szóládon pedig lemondás miatt kellett új választást kiírni.
Berkeszen és Tarróson szavazategyenlőség, Szóládon pedig lemondás miatt kellett új választást kiírni.
Világnézeti és gyakorlati okokból sem értettek egyet a KDNP-sek Karsai Dániellel, de tisztelik mások véleményét – írta Latorcai Csaba.
Karsai Dániel az egyik legbátrabb ember volt. Azzal sem túlzok, ha azt állítom, hogy hősként halt meg. Arra ugyanis, hogy valaki tabut döntsön, és kicsivel jobb hellyé tegye ezt az országot, nincs más jelző.
Az EP-be távozott Dömötör Csabát váltja.
A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Karsai Dániel halálával a vita, amit elindított Magyarországon az emberi méltóságról, nem ér véget.
Elmondása szerint testvérének még az elmúlt hetekben is voltak egészen jó napjai.
Az ATV Aktuál című műsorában péntek este Kohán Mátyás, a Mandiner újságírója próbálta – nem sok sikerrel – megmagyarázni Orbán Balázs 1956-tal kapcsolatos kijelentését, amely hatalmas felháborodást váltott ki.
Száz fát fenyeget a kidőlés veszélye, ezek állapotát vizsgálják a Főkert szakemberei. Ők tesznek majd javaslatot az újranyitás időpontjára.
Orbán Balázs főideológus úgy kutyulta össze a Fidesz két fő politikai termékét, hogy annak pontosan az lett a vége, mint amikor egy gyakorlatlan háztartásbeli a sósav után küldi a hipót, aztán csodálkozik, hogy felrobban a budi.
A takarítás pedig majdnem olyan fontos, mint a védekezés.
Mindenkinek nyilatkoznia kell arról, vannak-e kizáró feltételek, és ha később kiderül, hogy valaki valótlanságot állított, kizárják.
A helyiek szerint menekülttábor épül az osztrák határhoz közeli Csermajorban. A magyar kormány eddig hallgatott, majd Gulyás Gergely közölte, diáküdülő készül. Az osztrák választásokra készülő pártok ezt nem mind hiszik el.
A Sándor-palota kommunikációs igazgatósága arra hivatkozott, hogy a köztársasági elnök nem politikai aktor.
Ezért panaszukat érdemi vizsgálat nélkül visszautasították.
A teológus szerint a kormánymédia szándékosan időzítette a Bese Gergőről szóló cikk napjára a másik két esetet.
A politikai elemző szerint az, hogy a miniszterelnök is reagált már a történtekre, azt mutatja, hogy a Fidesz tisztában van az ügy súlyával.
A történész szerint akkoriban nem lett volna olyan népszerű, ha politikai tanácsadóként a megadás mellett érvel. És ma sem kéne, hogy az legyen.
A tűz a lakás étkezőjében keletkezett, öt négyzetméteren lambéria, egy asztal és székek égtek.
Ha péntek reggel, akkor miniszterelnöki interjú a Kossuth rádión. Ezúttal kihelyezett stúdióból Ohrid városa mellől.
Diákok számára nyári tábor nyílik ott.