#lapszemle

Nemzetközi lapszemle: Putyin még arcátlanabb lesz a sikerek után
 

Nemzetközi lapszemle: Putyin még arcátlanabb lesz a sikerek után

Az idő Putyinnak dolgozik, aki hidegvérrel zsarolni próbálja a világot a gázzal és élelmiszerrel. Arra játszik, hogy a kormányok cserben hagyják Ukrajnát - írja a Washington Post és a Die Presse. Közben kiderült, Zelenszkij a németországi ukrán nagykövetet is hazarendelte, a luxemburgi külügyminiszter pedig elismerte, egy-egy karcosabb véleménye előtt egyeztet a németekkel, hiszen ők nem mondhatnak ki akármit. Nemzetközi lapszemle a hvg360-on.

hvg360 hvg360

Farkas Zoltán: Álláspontok és üléspontok
 

Farkas Zoltán: Álláspontok és üléspontok

Azt tervezi az Aldi, hogy az évkezdő nyolcszázalékos béremelés után a magas infláció miatt július elsejétől újabb 8–19 százalékkal emeli meg alkalmazottai fizetését. Az árstop kiagyalója, Nagy Márton erre felszisszent: vigyázat, ebből ár-bér spirál lesz; ha a munkáltatók inflációkövető béremelést adnak, annak még nagyobb infláció lesz a következménye.





Politico: Korai lenne temetni a populizmust
 

Politico: Korai lenne temetni a populizmust

Tavaly ősszel még csillapodni látszott a demagóg hullám, de azóta Európa az egyik válságból a másikba támolyog, és populista-nacionalista vezetők egész serege látott munkához, hogy meglovagolja a szavazópolgárok elégedetlenségét. Mintájuk Orbán Viktor politikája.

hvg360 hvg360




Mihail Hodorkovszkij: Putyin a végzete felé halad
 

Mihail Hodorkovszkij: Putyin a végzete felé halad

A volt orosz oligarcha szerint téves elképzelés, hogy területi engedmények árán ki kell egyezni Moszkvával. Putyin ugyanis, ahogy Hodorkovszkij a Financial Timesban fogalmaz, gengszter, aki csak azért indított háborút, hogy javítson hazai népszerűségén. És ha próbálják megbékíteni, azt ő a gyengeség jelének tekinti.

hvg360 hvg360








Süddeutsche-kommentár: Fordulat az EU Ukrajna-politikájában
 

Süddeutsche-kommentár: Fordulat az EU Ukrajna-politikájában

A lap elemzője szerint az unió a geopolitika eszközévé tette a bővítést azzal, hogy a Balkán felvételre érett államai helyett a megtámadott ország felé tett gesztust. Az EU így már proaktívan határozza meg saját érdekövezetét – ez jóval nagyobb kockázattal és felelősséggel is jár.

hvg360 hvg360

Washington Post-kommentár: Mi van, ha Putyin belehúz?
 

Washington Post-kommentár: Mi van, ha Putyin belehúz?

A jelenlegi helyzet – azaz Oroszország és Kína mozgása – nagyon emlékeztet az 1930-as évekre, amikor Németország és Japán próbálta felborítani a nemzetközi rendet a maga övezetében, írja véleménycikkében Robert Kagan, a Brookings Intézet vezető kutatója.

hvg360 hvg360