Népszava: A fideszes EP-lista befutó helyeinek legalább a felén új jelöltek indulnak
A lap információi szerint az új jelöltek közül jó helyet kap majd a listán Győrffy Balázs agrárkamarai elnök is.
A lap információi szerint az új jelöltek közül jó helyet kap majd a listán Győrffy Balázs agrárkamarai elnök is.
A külügyminiszter reméli, hogy előrehaladást tudnak elérni.
Ugyan már tavaly februárban bejelentette újraindulását, most úgy tűnik, meggondolta magát a 2019-ben megválasztott polgármester.
Pintér Bence a Kúria határozatát adta volna át az igazgatónak, de rendőrt hívtak rá. A közérdekű adatigénylésről januárban született jogerős ítélet, azt követően 30 napja lett volna kiadnia a Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.-nek, hogy mennyit fizet az alvállalkozóinak.
A DK, az LMP, a Momentum és a Párbeszéd is támogatja a hivatalban lévő polgármester újraindulását. Az MSZP nem szerepel a támogató szervezetek között, a Jobbik pedig saját jelöltet állít a kerületben.
A producer nem tudja, hogy Novák Katalin magától mondott-e le, de a helyében előbb megtette volna ezt, hogy ne hagyjon kételyt az emberekben.
A balesetben nyolc másik ember sérült meg.
Az SS-rúna a mai napig a nemzetiszocialista és szélsőjobboldali körök népszerű szimbóluma. Az Adidasnál a jelek szerint ezzel nem voltak tisztában.
Irán damaszkuszi nagykövetségét érte a támadás, legalább nyolcan meghaltak.
A Bubival indult, a tűrőképesség ecsetelésével zárult a kommentháború.
Több Kelet-törökországi városban is zavargások törtek ki, a helyi média jelentései szerint eddig három ember veszítette életét.
A Ha a buddhaság fájna című szám számonkéri Pityingert, aki Puzsér szerint ellenzékiből „NER-segéd” lett.
„Boldog feltámadást!” – üzeni a miniszterelnök 2018-as videójában.
Egy Budapesten élő francia, valamint egy szintén a magyar fővárosban élő francia-magyar állampolgár került látókörbe abban a titkosszolgálati műveletben, amely egy orosz propagandát hirdető orosz befolyásolási hálózatot leplezett le – tudta meg a hvg.hu.
A külgazdasági miniszter törvényjavaslata értelmében a NOB magyar tagja kaphatna extra címet és juttatásokat.
Porkoláb Imre idő előtt és indoklás nélkül távozik. Vitályos Eszter az új kormányszóvivő, államtitkári helyét a veterán Zsigó Róbert veszi át. Új helyettes államtitkár érkezik az Igazságügyi Minisztériumba.
Megtisztelő felkérés, párbeszéd, megértés, „A Jóisten mindannyiunk felett, Magyarország mindenek előtt!” – ezzel indított Vitályos Eszter, a kormány új szóvivője.
Az utóbbi 9 év második legtöbb „nemzetbiztonsági célú titkos információgyűjtésre” vonatkozó kérelme futott be tavaly az Igazságügyi Minisztériumhoz. Hogy a kérelmekből mennyire adtak a miniszterek végül engedélyt, korábban elsunnyogta a tárca, most már biztosra ment, és titkosította.