Mégsem indul újra Miskolc polgármestere, Veres Pál
Ugyan már tavaly februárban bejelentette újraindulását, most úgy tűnik, meggondolta magát a 2019-ben megválasztott polgármester.
hvg.hu
Hiába jelentette be már tavaly februárban, hogy újraindulna a polgármesteri székért Veres Pál, a megyeszékhely független, 2019-ben az ellenzéki pártok által támogatott polgármestere, most úgy tűnik, mégsem teszi ezt meg – erről először a Borsod24írt, majd a Telexforrásai is megerősítették.
A borsodi lap szerint magánéleti és egészségügyi okok állhatnak Veres pálfordulása mögött, ugyanis a miskolci polgármester a közelmúltban többször hasonló indokkal vonult szabadságra, és szeretne több időt tölteni családjával. Veres visszavonulásának híre azért is meglepetés, mivel a polgármester a helyi közvélemény-kutatások szerint jó eséllyel 50 százalék feletti eredményt ért volna el a választáson.
Veres újraindulását népszerűsége ellenére nem támogatta az összes, 2019-ben még mögötte álló ellenzéki párt. A DK és az LMP külön jelöltet jelentett be még 2021 novemberében Hegedűs Andrea személyében. A DK és Veres konfliktusa nem új keletű, korábban azt is a polgármester szemére vetették, hogy kuratóriumi tag lett a Miskolci Egyetem fenntartását átvevő közérdekű vagyonkezelő alapítványba. A kormánypártok rendszeresen Veresre hivatkozva bizonygatták, hogy nem csak kormánypárti politikusokat engednek be az alapítványi kuratóriumokba. Az elmúlt hónapokban tovább folytatódott a DK és Veres közti ellentét, így a párt helyi képviselői nem szavazták meg a város költségvetését – emlékeztet a Telex.
A DK a hírek szerint nem korábban belengetett polgármesterjelöltjét, hanem Barkai László korábbi kórházvezetőt ajánlotta a többi ellenzéki párt figyelmébe, ők azonban nem lelkesedtek a vegyes megítélésű jelölt iránt. Egy másik lehetséges ellenzéki jelölt Simon Gábor ügyvéd, az MSZP korábbi országgyűlési képviselője lehet.
Veres Pál tavaly ősszel adott interjút a HVG-nek, amelyben kitért többek között a helyi DK-val való viszonyára is:
Miskolc egykor ellenzéki támogatással megválasztott polgármestere elmondja, miért ült be az egyetem kuratóriumába, miért üdvözölte, hogy az MCC megveszi a volt Avas Hotelt, és hogyan tervez megküzdeni DK-s riválisával.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.