Kiválasztották, ki játssza Ayrton Sennát a Netflix sorozatában
A brazil világbajnokot fiatal honfitársa idézi majd meg.
A brazil világbajnokot fiatal honfitársa idézi majd meg.
Az év első válogatott mérkőzése, egyben Marco Rossi szövetségi kapitány ötvenedik meccse - a magyar válogatott Észtországgal játszott barátságos felkészülési mérkőzést, amit könnyűszerrel nyert meg.
A szövetség elnöke szerint mindezt a női kategória védelmében teszik.
Marco Rossi este belép az ötvenmeccses magyar szövetségi kapitányok sorába, a miniszterelnök is gratulált neki.
Péntekig kitolták a vételi határidőt a labdarúgóklub tulajdonosai.
Akkor tenné jól Lewis Hamilton, ha a Mercedestől a Ferrarihoz igazolna át – legalábbis így véli a korábbi Forma–1-es csapattulajdonos, a Michael Schumacher karrierjét is elindító Eddie Jordan.
A miniszter szerint nem arról van szó, hogy az UEFA "letérdelt" Orbán Viktor történelmi tényeket felvonultató érvelése előtt, sokkal inkább arról, hogy a józan ész jutott érvényre.
A szövetség szerint a közlését félreértették és félremagyarázták, mivel ők sosem állították, hogy az UEFA engedélyezte, vagy konkrétan tiltotta a nagy-magyarországos drapériák bevitelét.
Tizenhárom góllal, 36-23-ra nyert a Veszprém a Szeged otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásának első fordulójában, a párharc első mérkőzésén.
Szakértők szerint nem lenne biztonságos.
A korábban kiszabott, letöltendő börtönbüntetésről szóló ítéletet a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla valamennyi vádlott esetében megváltoztatta.
Az európai szövetség azt írta, hogy nem engedélyezte a jelkép használatát az általa szervezett meccseken. Az MLSZ korábban éppen arra hivatkozva jelentette be a nagy-magyarországos zászlók és molinók visszaengedését a stadionokba, hogy az UEFA rábólintott.
A futamokat az M4 Sport közvetíti a 2025-ös szezon végéig.
A német középpályás karrierében volt rossz átigazolás, politikai botrányok, de nem csak ezek miatt érdemes rá emlékezni.
Ezzel maga Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója és a Ferencváros első embere dicsekedett el.
Az Európai Labdarúgó-szövetséghez az MLSZ fordult kéréssel.
A szövetségi kapitánynak a PSG sztárjátékosa és Antoine Griezmann között kellett döntenie.
Két éve azért vált meg tőle a csapat, mert nem tartották elég modernnek.
Korai stádiumban fedezték fel nála a megbetegedést néhány hónapja.