Megsérült Dárdai Márton combja
„Ő túlságosan fontos játékos ahhoz, hogy most elveszítsük” – nyilatkozta az edzője.
„Ő túlságosan fontos játékos ahhoz, hogy most elveszítsük” – nyilatkozta az edzője.
A Fidesz-kormányzás alatt az összes jelenlegi NB I.-es csapat és hét másodosztályú klub is kapott már új stadiont. Ezzel azonban nem ért véget az építési hullám: az Újpest másodjára is új stadiont kap. HVG-Ténytár.
Az úszó annyira kiadott magából mindent, hogy a finálé után néhány percre rosszul lett.
Évről évre megkerülhetetlen téma, hogy mennyibe kerülnek az ételek és az italok a Hungaroringen a Magyar Nagydíj hétvégéjén. Röviden: drágák. Kicsit hosszabban: mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk azoknak, akik az ottani büféseknél akarnak megebédelni.
Felkészülési mérkőzésen már mindketten bemutatkoztak új csapatukban.
A Győr csapatából annak ellenére sem állították ki az egyik játékost, hogy két sárga lapot is kapott.
A saját teljesítményünkről a hosszú távú sportcélok megvalósítása közben kapunk igazán őszinte visszajelzést, és ilyenkor talán a legkönnyebb átélni a nevezetes flow-élményt. De milyen egyéb lélektani előnyöket hozhatnak a manapság annyira népszerű futóversenyek és Balaton-átúszások? Hogyan lehet beiktatni a rengeteg edzésidőt a zsúfolt hétköznapokba? Miért lenne mindenkinek szüksége egy hobbisportra, és mik a leggyakoribb mentális hibák az amatőrök felkészülésében?
Ha egy pilótapárost szabadon enged versenyezni a csapata, abból előbb-utóbb ütközés lesz. Az idei év legnagyobb esélyesei túl vannak már ezen, de a pontverseny állását elnézve a szezon nagy kérdése lesz az, hogy a McLaren csapatvezetése mikor gondolja úgy, hogy be kell avatkoznia.
Szombatra szeles, esős időt jósolnak, ezért inkább lefújták a Balaton egyik legnagyobb sporteseményét.
Baráth Péter a nyári felkészülést még az FTC-vel kezdte meg, de egy lengyel csapat leigazolta.
Ő szállította a magyar küldöttség első medencés érmét.
Három gólra tudott válaszolni az örmény ellenfél, a negyedikre már nem.
Stefano Domenicali szerint gratuláció jár a promóternek és a kormánynak azért, hogy a versenypálya fejlesztése nehéz gazdasági helyzetben is megindulhatott.
A 40. Magyar Nagydíj előtt várjuk olvasóink történeteit a legelsőről.
Alapítványt hoznának létre minden idők leghosszabb életű olimpiai bajnoka, Keleti Ágnes életművének, emlékének ápolására.
A magyarok a fináléban az olaszokkal szállnak harcba az aranyéremért.
Anglia hátrányból felállva lett Európa-bajnok, a mindent eldöntő tizenegyest a 2022-es finálé hőse, Chloe Kelly lőtte.
A magyar felmenőkkel rendelkező labdarúgó kétszeres bajnokként és gólkirályként hagyta ott előző csapatát, a Sportingot.
Kerkez Milos is játszott a felkészülési meccsen.