Büszkeség, boldogság, Karácsony Gergely és pár ellentüntető: a Pride képei
Szombaton rendezték meg a 29. alkalommal az emberi jogok mellett kiálló Pride felvonulást. Válogatás a hvg.hu fotósainak képeiből.
Szombaton rendezték meg a 29. alkalommal az emberi jogok mellett kiálló Pride felvonulást. Válogatás a hvg.hu fotósainak képeiből.
A Kaliforniában évről évre megrendezett verseny egyáltalán nem kineveti a tökéletlen kutyákat, inkább az elfogadást és a szokatlan kinézetű, akár betegségeket túlélt kutyák örökbefogadását támogatja.
„Boldog születésnapot, Papa, mindannyian nagyon szeretünk!” – írta a családja.
A nő egy koncertre ment volna a barátaival, de fuvar híján lekéste a gépet.
Az egykori műsorvezető és párja több éven át próbálkozott a családalapítással, végül a második lombikprogram hozta meg számukra a várt eredményt.
A hatóságok találták meg a furcsa tárgyat a sivatagban. Nem tudni, mi lehet, és ki áll mögötte.
Meglovagolva a labdarúgó-Európa-bajnokságot, focilabdát üldöző, csuhás szerzetesekkel jelentette be a Ferences Rendtartomány a Facebookon, hogy jubileumokat ünnepel a rend. Videó.
Hajnalban az egész országból megfigyelhető volt az úgynevezett NLC, vagyis az éjszakai világító felhő. A hvg.hu fotóriportere, Veres Viktor Budapest felett örökítette meg a jelenséget.
A tragikus sorsú szépségkirálynő anyja hosszan tartó súlyos betegségben hunyt el. Az évek óta külföldön dolgozó asszony az utolsó időszakra hazatért.
Korábban pár püspök azzal próbálta menteni a helyzetet, hogy az egyházfő argentin, és így nincs tisztában az olasz kifejezés sértő jellegével.
Így néz ki júniusban a 2022 végén felújított tér.
A 26 éves Szajki Bálint, a 24.hu fotóriportere kapta idén a Hemző-díjat. A zsűri szerint Szajki érzékeny és fontos társadalmi témákat mutat be a fotóival. Az öregkori élet nehézségeit és szépségeit, az állatokhoz való szelíd és empatikus viszonyulást éppúgy, mint egy szükség teremtette életközösség titkait. A fotós képein ezúttal az ikonikus izlandi táj; a Csepel és Szigetszentmiklós határán fekvő Kavicsos-tó (vagyis „a magyar Maldív”) környezete; egy elhagyott zsidó temetőben hajlékra lelő emberek sorsa és a szeretett társ napi 24 órában történő ápolásának pillanatai jelennek meg.
A ciprusi Fidias Panayiotounak 2,6 millió követője van Youtube-on, független képviselőként jutott be az EP-be.
Harold Terens és Jeanne Swerlin a normandiai partraszállás pontjától nem messze kötöttek házasságot. Az újdonsült párt Emmanuel Macron francia elnök meghívta az Élysée-palotába.
Vilmos herceg volt a násznagy Olivia Henson és a milliárdos arisztokrata, Hugh Grosvenor esküvőjén. A ceremónia végét két környezetvédő aktivista akciója zavarta meg.
Íme a hvg.hu fotói a káprázatos jelenségről.
Sikeresen rehabilitált, mentett madarakat és kisemlősöket engedett vissza a Fővárosi Állat- és Növénykert az állatok természetes élőhelyére. Az akcióról fotók is készültek.
A szabály az szabály.
Robert „Al” Persichitti egy Európa felé tartó hajón lett rosszul, légi úton egy németországi kórházba szállították, de már nem tudtak segíteni rajta.