DORA: biztonság, nem csak papíron
IT-biztonsági képességekről, érettségről bármit lehet állítani, de előbb vizsgáljuk meg, hogy az Európai Unió mit is vár tőlünk.
IT-biztonsági képességekről, érettségről bármit lehet állítani, de előbb vizsgáljuk meg, hogy az Európai Unió mit is vár tőlünk.
Eddig csak a spekulációk alapján lehetett arra következtetni, hogy Sam Altman és Jony Ive együtt dolgozik egy új, a mesterséges intelligencia vezérelte kütyün, most azonban maga a volt Apple-tervező beszélt erről.
Bosszantó, amikor már nem tudja követni, hol milyen jelszót adott meg – pedig a biztonsága érdekében muszáj mindenhol bonyolultat választani. A jó hír, hogy hamarosan nem kell majd jelszavakkal bíbelődnie, jön egy sokkal egyszerűbb módszer.
Kisebb és nagyobb változások is körvonalazódnak a kiberbiztonsági piacon. A szegmenst a júliusi „fekete péntek” rázta fel. Reformötletekből nincs hiány az iparágon belül sem – és még csak most jönnek majd a szabályozók.
Az alvási apnoe egy igen veszélyes alvászavar, amely szélsőséges esetben akár az életet is veszélyeztetheti. Az Apple okosórái közül néhány modell ezután figyeli ezt a rendellenességet, az Apple Watch figyelmezteti majd rá a felhasználót.
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
Nagy csapás érte az Intel gyártási üzletágát (amit ma Intel Foundry néven emlegetnek) még 2020-ban: körülbelül 30 milliárd dollártól esett el csak azért, mert a Sony nem mellette tette le a voksát.
Az androidos Google Drive alkalmazásban hasznos lehetőség a szkennelés, amely ráadásul nemrég új opcióval bővült.
A vezeték nélküli töltés fontos funkció az okostelefonoknál, okosóráknál stb., és a Samsung eszközeinél is már sok éve elérhető ez a lehetőség. Azonban vége szakadhat, amennyiben a Samsung nem fizet a technológia jogos tulajdonosának. Dollármilliókról van szó, ám borítékolható, hogy a Samsung végül beadja a derekát.
Hogy egy okosóra vagy egy fitneszkarkötő számolhatja a szívverést, az ma már megszokott funkció. Az Apple viszont vezeték nélküli fülhallgatóit ruházná fel ezzel a képességgel.
Csak mítosz, hogy Hitler találta ki az autópályákat. Az első egy kis sztráda volt a festői olasz tavak között.
Az egyik amerikai chipgyártó az elmúlt napokban felvásárlási szándékkal felkereste a másikat. Ha a lapértesülésből végül üzlet köttetik, azzal egy ikonikus vállalat neve tűnhet el a palettáról.
Az iPhone 15-család tagjaihoz képest minden új iPhone akkumulátora nagyobb lett, a legnagyobb változást az iPhone 16 Pro mondhatja el magáról.
Koreai kutatók fejlesztése akár napi valósággá tenné azt, ami a 2002-es Különvélemény (Minority Report) című filmben még a fantázia világába tartozott: a bűncselekmények megjóslását.
A Space Perspective nevű amerikai cég 2025-ben vinne először embert 30 kilométer magasra, 2026-ban pedig a kereskedelmi utazást is beindítaná.
Jogi eszközzel próbálja elérni Brazília, hogy az X betartsa a betiltásáról szóló végzést. A cég állítólag csak véletlenül tette újra elérhetővé a platformot a dél-amerikai országban.
A mobilügyekben pontos információkkal rendelkező Ming-Chi Kuo szerint 500 ezer helyett 1 millió darabot adhat el 2024-ben a Huawei a két ponton meghajlítható Mate XT-ből.
A Microsoft hosszú távú terve, hogy a Windowst teljes egészében felvigye a felhőbe. Efelé egy határozott lépés a most kiadott Windows app.
Rosszindulatú emberek egy filléres trükk segítségével vehetik rá a felhasználók mobilját arra, hogy minden adatot rajtuk keresztül továbbítson. Szerencsére van egy egyszerű módszer, amellyel ez kivédhető.
Az Apple 25 százalékkal drágábban cseréli ki az akkumulátort az iPhone 16 Pro és az iPhone 16 Pro Max készülékekben, mint az iPhone 16 és az iPhone 16 Plus esetében. Az iPhone 15-öknél nincs ilyen különbség.