Németországban van már 400 ezer, Magyarország nem támogatja – mi az?
Csak 2024 első negyedévében 50 ezer olyan napelemet vásároltak a németek, amit erkélyre lehet felszerelni. A mérnökök szerint a megoldással csak jól járni lehet.
Csak 2024 első negyedévében 50 ezer olyan napelemet vásároltak a németek, amit erkélyre lehet felszerelni. A mérnökök szerint a megoldással csak jól járni lehet.
Az amerikai Maine államban a következő 6 évben 80 ezer új, megfizethető otthonra lenne szükség, ám hiányzik az építőiparból a munkaerő. A helyi egyetem találmánya segíthet orvosolni a problémát.
Christopher Wray, az FBI igazgatója az amerikai Vanderbilt Egyetem által szervezett rendezvényen arról beszélt, hogy Kína akkora erőforrást fordít a hackertevékenységre, mint az összes nagy nemzet együttvéve.
Nem kell majd feltétlenül elmenteni a telefonszámát annak, akit egyszer-kétszer tervez felhívni a WhatsAppon: jön ugyanis a tárcsázó a platformra.
Hobbi- és profi sportolóknak egyaránt számos új lehetőséget kínál, hogy a különféle algoritmusok minden nappal egyre intenzívebben épülnek be a sport világába.
Történetének meglehetősen viharos napjait éli az Apple, innen is, onnan is kapja a csapásokat. Még sikertermékénél, az iPhone-nál sincs rendben minden. Olyan lépésre lehet szüksége ez utóbbi esetben, amit korábban mereven elutasított a cupertinói vállalat.
2006-ban jelent meg a Nintendo Wii konzol, és azóta már sokféle változata látott napvilágot. A legutóbbi variáció készítője megpróbálta minél jobban lekicsinyíteni az eszközt. Állítólag sikerült megalkotnia a világ legkisebb Wiijét.
A híres japán technika: a zord hőmérsékletváltozásokat is jól bírja a SLIM holdszonda elektronikája, ugyanis a harmadik fagyos éjszaka után is kommunikál a földi irányítással.
Minden képkockája hasonlít a hivatalos előzetesre, mégsem az – Andrew Levitt egy az egyben lemásolta a Grand Theft Auto VI első előzetesét.
Bill Nelson, a NASA vezetője szerint ha Kína ér előbb a Holda, teljesen kisajátíthatja az égitestet.
Egy halom adatot kérnek a felhasználótól, de nem vigyáznak ezekre eléggé – dióhéjban erre a megállapításra jutott egy friss vizsgálat, ami az online társkeresőkre fókuszált.
Hivatalosan is törvényben kényszeríti az Egyesült Államok a kínai ByteDance-et, hogy egy éven belül adja el a TikTokot egy amerikai vevőnek, különben betiltják a közösségi oldalt. A társaság alkotmányellenesnek nevezte a törvényt, és perre megy miatta.
A szlovén fejlesztésű PaintCam mesterséges intelligencia segítségével hoz döntést arról, érdemes-e egy adott személyt távol tartani a háztól. Ha úgy ítéli, hogy érdemes, akkor nem kegyelmez.
Az amerikai szenátus már elfogadta az a törvényjavaslatot, amely rákényszeríti a TikTok videomegosztó alkalmazás jelenlegi kínai tulajdonosát, hogy egy éven belül váljon meg tőle. Különben betiltják az Egyesült Államokban.
Az élelmiszergyártók új ízeket és ételeket fejlesztenek ki vele. Ez csak az egyik előnye a mesterséges intelligenciának (MI), melytől ugyanakkor azt is várják a szakértők, hogy demokratizálja az egészséges táplálkozáshoz való hozzáférést.
Japán a tervek szerint 2025 decemberében hajtaná végre a kísérletét, amely során 1 kW elektromos áram érkezne a Földre.
Rövidesen azok is találkoznak egy figyelmeztetéssel, akik még mindig nem Microsoft-fiókkal használják a Windows 10-et.
Ming-Chi Kuo szerint egészen drámai mértékben lejjebb vette a Vision Pro rendeléseit az Apple, miután máris csökkenni kezdett a kereslet a kevertvalóság-szemüveg iránt.
48-ra nőtt az elbocsátott munkavállalók száma a Google-nél, miután a cég több irodájánál is sztrájkoltak az izraeli kormányzattal kötött szerződések ellen.
20 energetikai és közműszolgáltatót céloztak meg az orosz GRU-hoz köthető hackerek Ukrajna több régiójában is.