Bizarr tervet dolgozott ki a NASA, hogy megmentse az űrhajósokat
A NASA egy apró textilgömbbe zárta volna be az űrhajósokat akkor, ha az űrrepülőgép meghibásodik. Később elvetette a tervet, és inkább mindenkire adott egy szkafandert.
A NASA egy apró textilgömbbe zárta volna be az űrhajósokat akkor, ha az űrrepülőgép meghibásodik. Később elvetette a tervet, és inkább mindenkire adott egy szkafandert.
A Netflix nem tervez natív alkalmazást fejleszteni az Apple Vison Pro szemüvegre, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne majd használni a platformot az eszközön – az élmény azonban nem lesz annyira teljes, mint egy kimondottan a szemüvegre írt alkalmazás esetében.
A mesterséges intelligencián alapuló eszközök azoknak is segíthetnek belépni a programozás világába, akik nem profi szinten űzik, vagy csak most kezdtek el vele foglalkozni – akár kényszerűségből, akár hobbiból.
Rendkívül érdekes – és hasznos – funkcióval bővült az Instagram alapítóinak hírgyűjtő alkalmazása, az Artifact, mely már fel is tudja olvasni a cikkeket, akár ismert emberek hangján is.
Nyolcadik egymást követő negyedéve, azaz a koronavírus-világjárvány dereka óta folyamatosan esik az okostelefon-piac forgalma. Kivétel azért akad, ráadásul jól kifizetődő. Az Apple pedig bár nem a dobogót tetején áll, mégis kitűnik a sorból.
Egyszer használatos jelszavakkal lehet csak belépni a jövőben az ELTE Neptun rendszerébe, így biztonságosabb lesz annak használata.
Egyelőre nem tudta legyűrni a Twittert a felhasználók számában a Threads, sőt, az aktív felhasználók száma a kezdeti lelkesedés után jelentősen mérséklődött.
Augusztusban debütál az új Tini Nindzsa Teknőcök, melyhez egy finoman szólva is különleges kontrollert készített a Microsoft.
Egy új üzemmel erősít rá a műholdasinternet-projektjére az Amazon, amely jövőre indíthatja el szolgáltatását.
Ingyenes, nyílt térképadatokat biztosítanak a fejlesztőknek a nagy technológiai vállalatok, hogy ne csak az Apple és a Google uralja a területet. Már ki is adták az első adatkészletet.
Joker néven egy új drónt mutatott be Oroszország, amely a TASZSZ orosz állami hírügynökség szerint hosszabb időn keresztül képes „alvó”/„hibernált” állapotban maradni, mielőtt támadásba lendülne.
Kis túlzással életmentő funkció érkezett a Microsoft videókonferencia programjába. A redmondiak a jól ismert szépségspecialista Maybelline céggel fogtak össze.
Utazni akartak, és közben Instagram Reels-videókat készíteni egy új iPhone 14-gyel azok az indiai szülők, akik ennek érdekében eladták a mindössze 8 hónapos gyermeküket.
A mesterséges intelligencia néhány év múlva 15,7 billió dollárral járulhat hozzá a világgazdasághoz. Ebből a tortából pedig bárki kiveheti a saját szeletét, akár már most – mondja egyre több szakértő.
Mintegy 30,5 méter magasságba emelkedhet majd Houston városában az a napóra, amelynek több funkciója is lesz.
A Twitter névvel nem volt baj.
Megelőzhető a képernyő véletlen megérintése a YouTube új, kísérleti funkciójával – van azonban egy komoly korlát, nem férhet hozzá akárki.
Hamarosan a Chrome és a Safari böngészőkből is használható lesz a mesterségesintelligencia-alapú Bing chatbotja, ezt már a Microsoft is megerősítette – de érkezik a sötét mód is.
A mesterséges intelligencia senkit nem ruház fel zeneszerzői tehetséggel, sőt maga sem tud felülemelkedni a középszeren. A zenei producerek kezébe tehát biztosan nem ad forradalmi eszközt, de a zenegeneráló applikációk azonban tökéletesen működnek reklámok, oktatóvideók, közösségi médiás posztok aláfestéseként és még a YouTube sem fogja törölni a közreműködésükkel készült videót a szerzői jogok megsértése miatt.
Szeptemberben lezárja több OtthonNet-csomagját is a Yettel, ugyanakkor ígérik, újakat vezetnek majd be, amelyek hasonlóak lesznek a kivezetett konstrukciókhoz.