Ilyen még nem volt: körbekijelző burkolná a Motorola telefonját
A Motorola – nem elsőként az okostelefonok világában – olyan telefont képzelt el (és szabadalmaztatott), amelynek az oldalát is befedné a kijelző.
A Motorola – nem elsőként az okostelefonok világában – olyan telefont képzelt el (és szabadalmaztatott), amelynek az oldalát is befedné a kijelző.
A kezdetben adatkezelési igények, üzleti folyamatok költségcsökkentése és hatékonyságnövelés miatt bevezetett felső technológia új evolúciós lépéshez érkezett. Mára a technológia a folyamatos változásokhoz való alkalmazkodási képesség megteremtésének motorjává vált, megszületett a vertikális felhő.
A Sydney-i Egyetem kutatói még 2020 végén találtak egy furcsa rádiójelet, aminek forrását a számítógép sem tudta beazonosítani.
A Telenor a „szolgáltatási díjak értékarányos megőrzése érdekében” február második felétől fenntartja magának a jogot, hogy lényegében bármely ügyfelének díjait inflációarányosan „korrigálja” – írta meg a HWSW. A szolgáltató szerint az ügyfelek nem élhetnek majd jogkövetkezmény nélküli felmondással.
A Microsoft csütörtökön támadást észlelt több ukrán kormányzati weboldal ellen.
Az Apple ugyan kitiltotta alkalmazás-áruházából az Epic Games igen népszerű játékát, a Fortnite-ot, azonban egy fura csavarral mégis csak visszatérhet a kaland az iPhone-okra (és persze az androidos telefonokra is).
A Los Angeles-i rendőrség két, azóta elbocsátott tisztjét sokkal jobban érdekelte az, milyen virtuális állatkákat tudnak begyűjteni a Pokémon Góval, mint az, hogy a munkájukat végezzék.
A cégek, vállalkozások egyértelműen egyre inkább a felhőbe költöznek, ez a mondat szinte már senkinek nem okoz meglepetést. Ritkán gondolunk azonban bele, hogy végül is hogyan kapcsolódhatnak céges dolgaink a felhőhöz, és úgy általában az internethez, főleg nagyobb vállalatoknál, ahol szigorú biztonsági szabályok, sok rétegű rendszerek és sokszor méregdrága, de mára elavult hardveres infrastruktúrával kiépített saját, belső hálózat is van. Szerencsére mostanra van olyan megoldás, amivel úgy modernizálhatunk, hogy nem kell mindent a nulláról kezdeni, sőt, a meglévő hardvereket, kiépült kapcsolatokat is lehet használni: ez az SD-WAN, az internet és a magánhálózatok előnyeit egyesítő szoftveres hálózati megoldás.
Belehúz a Meta (volt Facebook) a metaverzum fejlesztésébe, amihez hozzáértő szakemberekre van szükség, Ilyeneket pedig bőven talál, például az Apple-nél vagy a Microsoftnál.
Újabban szinte hetente beszámolhatunk egy-egy küszöbön álló WhatsApp-újdonságról. Itt a legújabb apróság, aminek ezúttal az iPhone-osok örülhetnek, ugyanis az androidosok már ismerhetik.
A globális chiphiány több cég teljesítményt is erősen korlátozta az eltelt hónapokban. Most újabb áldozatról érkeznek hírek: a jelenség a Canon nyomtatópatronjait is elérte.
A Telenor reprezentatív kutatásából kiderül, hogy a korosztályok között milyen különbségek vannak az egyes mobilkommunikációs eszközök használatában, a szolgáltató adataiból pedig az is jól látszik, hogy az ügyfelek bátran használják a csoportos kedvezményeket, és többet hívják egymást ezek birtokában.
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az informatikai felhő egyetlen fogalom, pedig valójában ma már széles skálán mozognak a megoldások, és több (egymást átfedő) kategória is létezik, ráadásul nem mindenkinek ugyanaz a választás lesz jó. Cserébe, a bőség zavarán túl, mára kezd körvonalazódni, hogy van olyan verzió, ami a legtöbb cégnek jó lesz, ez pedig a hibrid felhő, minden más megoldás előnyével – és összességében elég kevés hátránnyal.
A mindössze 17 éves Charli D'Amelio bevétele magasabb, mint a McDonald’s és a Starbucks vezérigazgatóinak éves fizetése.
Az Egyesült Államokban járványcsúcsokat döntögető omikron miatt a szokásosnál kisebb felhajtás mellett zajlott le az idei CES technológiai szakkiállítás, de Las Vegas így is bőségesen kínált érdekes újdonságokat a mindennapokban jól használható megoldások iránt érdeklődőknek.
Magyar amatőr fotós diadalmaskodott a Huawei Next-Image Awards 2021 nemzetközi mobilfotós versenyén, melynek eredményét most közölte a cég. Tompa Attila Generációk című alkotásával – két másik versenyzővel egyetemben – elnyerte az Év fotósa címet, valamint a fődíjjal járó 3 millió forintos nyereményt. A világ legnagyobb mobilfotós versenyén idén több mint száz országból egymilliót meghaladó nevezés érkezett.