Hallott már az SD-WAN-ról?
A cégek, vállalkozások egyértelműen egyre inkább a felhőbe költöznek, ez a mondat szinte már senkinek nem okoz meglepetést. Ritkán gondolunk azonban bele, hogy végül is hogyan kapcsolódhatnak céges dolgaink a felhőhöz, és úgy általában az internethez, főleg nagyobb vállalatoknál, ahol szigorú biztonsági szabályok, sok rétegű rendszerek és sokszor méregdrága, de mára elavult hardveres infrastruktúrával kiépített saját, belső hálózat is van. Szerencsére mostanra van olyan megoldás, amivel úgy modernizálhatunk, hogy nem kell mindent a nulláról kezdeni, sőt, a meglévő hardvereket, kiépült kapcsolatokat is lehet használni: ez az SD-WAN, az internet és a magánhálózatok előnyeit egyesítő szoftveres hálózati megoldás.
Ahhoz, hogy megértsük, mi is az az SD-WAN és miért jó, érdemes először pár évtizedet visszamenni az időben, és megnézni, hogy kezdetben hogyan épültek fel a hálózatok, miből indult ki mindaz, amit ma világhálózatnak nevezhetünk (kicsit az interneten is túlmutatva). A LAN party-talán még mindenkinek ismerős lehet: a haverok hozták a gépüket, összekábeleztük, aztán mehetett a meccs – LAN-on, azaz Local Area Newtorkön, vagyis helyi hálózaton. Ez még könnyen emészthető, ha ehhez később hozzátettünk egy wifi-hozzáférési pontot, akkor lett WLAN-unk, vezeték nélküli helyi hálózatunk. De a hálózatok kiterjedése itt nem áll meg, ha a helyi szinten túlmutató hálózatot építünk, akkor az már – sokszor – úgynevezett WAN (Wide Area Network), azaz nagy kiterjedésű hálózat. (A hálózatokból mára van bőven a LAN alatti szinten is, a NAN-tól az NFC-ig, de ebbe most nem is érdemes belemenni.)
CAN, MAN, WAN
A WAN-ok jellemzően már vállalati szinten kerülnek elő, a legkönnyebben elképzelhető és gyakori eset, amikor például egy cég telephelyeit összekötő hálózatról beszélünk, ahol az egyes létesítményekben ugyan van valamilyen LAN-megoldás, de a telephelyek között már nagy fizikai távolság van, így mondjuk a szokásos routerekkel, wifivel nem megoldható azok összekapcsolása. (Kicsit megint egyszerűsítettünk, mert a LAN és a WAN között is van még pár dolog, például az egyetemek kampuszhálózatai – CAN –, vagy az egész várost átfogó MAN, de ezek mára egyre inkább eltűnnek külön fogalomként.)
Még mindig a múltban ragadva kicsit, a kezdeti időkben nem volt egyszerű megoldás a WAN-ok kiépítésére, a telephelyek összekötésére. Egy dologban biztosak voltak az akkori nagyvállalatok: nem akarják simán az internetre kötni a különböző telephelyeket, fontos a tényleges belső, helyi kapcsolat, ami jól lehatárolható (ez még később fontos lesz). Viszont egyrészt több, egymással nem mindig kompatibilis technológia versengett; aki egyik mellett letette a voksát, hosszú időre elkötelezte magát, másrészt ez bizony még azt is igényelte a cégektől, hogy jó drágán, saját hardverekkel külön hálózatot építsenek ki. Cserébe biztonságos és – a kor lehetőségeihez képest – megbízható működést kaptak, azonban mindenki magáért felelt. És ha bármi tönkrement, mehettek cserélni, nemcsak a szervereket, hanem adott esetben a hálózati eszközöket is. Márpedig ezekből mindig sok kell(ett).
Aztán jött a felhő
Mindez bizony párhuzamosan épült az internettel, és bár egyre világosabb volt, hogy valahol majd összeérnek, jobb megoldás híján, egészen sokáig működött. Sőt, nem is volt másra igény, hiszen „minek javítsuk meg, ami nincs elromolva” alapon az internet és a rá épülő szoftveres réteg fejlődésével párhuzamosan ezek a magánhálózatok megmaradtak.
Ez mostanáig tulajdonképpen mindenkinek megfelelt. Csakhogy a szoftverek és az internet fejlődése a felhő és a webes alkalmazások megjelenésével eljutott arra a pontra, amikor a legtöbb cég – bár lehet, hogy még maguknak is félnek beismerni – kinőtte a jól megszokott technológiát. Persze, ekkora infrastruktúrát, rengeteg eszközt és sok-sok fejlesztést az ember nem cserél le olyan könnyen, mint egyik felhős alkalmazását egy még jobbra, de a változtatás már nem halogatható sokáig.
Ugyanis a multi- magán- és hibridfelhős megoldások megjelenésével sokszor távoli, (végül is) internetre kötött alkalmazásokat, tárhelyeket, technológiákat kell úgy a céges hálózatba, infrastruktúrába, napi működésbe kapcsolni, mintha csak a saját gépe előtt ülne a kolléga. És ez bizony az alapok, azaz a hálózati megoldások újragondolása nélkül nem mindig megoldható.
Miért ne lehetne ezt is szoftverre cserélni?
Ha ugyanis, visszatérve a kiindulási gondolathoz, a magánhálózat teljesen el van különítve az internettől, annyira, hogy külön hardveren fut, vagy akár az internethez képest (valamennyire) külön protokollal kommunikál, akkor ezt nagyon nehezen lehet csak megoldani. Persze, lehet ide-oda toldozni-foltozni a meglévő megoldásokat, de előbb-utóbb valahol végül drágábban jövünk ki, mint egy teljes váltással.
És itt jön képbe az úgynevezett SD-WAN, azaz Software Defined Wide Area Network (szoftveresen definiált nagy kiterjedésű hálózat), ugyanis ezzel úgy tudjuk a hálózati megoldásokat teljesen új alapokra helyezni, hogy nem kell egyből vésőt és kalapácsot ragadni, mert a már meglévő fizikai infrastruktúrára építve is modernizálhatunk, mivel a hálózat innentől nem hardverek összesége lesz, hanem egy szoftveres réteg. Csak egy egyszerű példa: cégeknél gyakori, hogy a fő internetes csatlakozáson kívül van egy tartalék is. A régi megoldásokkal az egyiket vagy a másikat tudjuk használni, az SD-WAN viszont képes arra, hogy ezeket a vonalakat egyesítse, ezzel gyorsítva a hálózat sebességét.
Továbbá az SD-WAN nemcsak a meglévő belső hálózatra képes épülni, sőt, a lényege pont az, hogy az internet is kihasználhatja. Ezzel hatékonyabb lehet az erőforrás-felhasználás, és már a korábbi problémáktól sem kell tartani, hiszen az adatok az egyes (akár virtuális) végpontok között titkosítottan utaznak, teljesen mindegy, hogy ezt az interneten vagy éppen a céges hálózaton belül teszik – ugyanúgy hozzáférhetetlenek illetéktelenek számára.
Arról nem beszélve, hogy eddig a belső hálózatok bővítése mindig hardvertelepítést is jelentett, innentől pedig nem feltétlenül ez a helyzet, akár távoli erőforrások is beköthetők néhány kattintással, ráadásul egy ilyen hálózat más irányokba is sokkal könnyebben bővíthető elődeinél – akár a legkisebb méretekben, IoT (Internet of Things) megoldásokkal is.
Ehhez még hozzájön, hogy az SD-WAN a mindenféle bekötött eszköz és megoldás között képes akár automatikusan optimalizálni a forgalmat, nem lesz abból sem probléma, ha egyszerre, sok mindenkinek sokféle dolgot kell elérnie. Van, aki a felhőbe akar óriási fájlokat mozgatni, miközben más kollégák egymással kommunikálnak IP-alapú telefonon. Mivel a hálózat üzemeltetése így intelligens, a felügyelet és a menedzsment is sokkal egyszerűbb és gazdaságosabb is.
Az utóbbi időben az Invitech jelentős erőforrást áldozott arra, hogy SD-WAN szolgáltatását kiépítse, illetve fejlessze. A technológia segítségével okosabbá tehetjük a meglévő hálózatokat, jelentős beruházás vagy új hordozó hálózat kiépítése nélkül. A váltás akár már egyetlen végpontnál is megérheti, de a valódi előnyöket akkor lehet kihasználni, ha az SD-WAN több végpontot köt össze. Tehát nem kell a meglévő hálózatot lecserélni, hanem csak rá kell építeni az SD-WAN réteget.
Az oldalon elhelyezett tartalom az Invitech közreműködésével jött létre, amelynek előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.
