Szinetár Dóra: A gyűlölet olyan sínpárhoz vezet, amelyen csak egy irányba mennek a vonatok
A holokauszt nemzetközi emléknapja, január 27. alkalmából Szinetár Dóra fontosnak érezte, hogy a gyűlöletkeltésről ismét megossza gondolatait.
A holokauszt nemzetközi emléknapja, január 27. alkalmából Szinetár Dóra fontosnak érezte, hogy a gyűlöletkeltésről ismét megossza gondolatait.
Az író-filozófus halálának egy éves évfordulóján publikált, eddig nem látott interjút szemléztük. TGM többek között arról is beszél, hogy mi a baj a kapitalizmussal, miért reménytelen a magyar társadalom és miért teljesítmény, hogy Orbán Viktor még mindig miniszterelnök.
Robert Fico kormányfő szerint a koronavírus óta a cégek is rugalmasabban állnak a kérdéshez.
„Merjenek közbelépni, mert valakinek közbe kell, mert az az ember, akinek segítünk, bárkinek lehet az anyukája, apukája. Ezért, ha a mi szüleink lesznek rosszul, nekik is segítsen valaki, jusson esély minden embernek" – üzeni a 17 éves Juhász Alexandra, aki sikeresen újraélesztett egy férfit, miközben hazafelé tartott az iskolából.
A katolikus egyházfő diplomatáknak mondott hosszú újévi beszédet. Kifejtette egyebek mellett, hogy a háborúban a civil áldozatok nem "járulékos károk", hanem férfiak és nők, nevekkel és vezetéknevekkel, akik életüket vesztették, és hogy "összességében világszerte több mint 360 millió keresztény tapasztalja azt, hogy üldöztetésnek és megkülönböztetésnek van kitéve a hite miatt".
Továbbra is el nem ismertként élnek itthon a szkíták, miután az Országgyűlés elutasította a honos kisebbségi kérelmüket. Pedig 1371-en állították, hogy ők az MTA szerint amúgy kétezer éve kihalt szkíták. De ennél is többen vallották a népszámlálásnál szkítának, szkíta anyanyelvűnek magukat. Ugyanígy, „önbevallásos” nyelvhasználóként vannak néhány százan kunok, hunok és jászok is.
Egy felmérés szerint a 2013 és 2025 között létrejövő munkahelyek legalább feléhez felsőfokú végzettség szükséges.
A Szent Péter tér körül a rendőrség páncélos járművei sorakoztak fel az európai fővárosokból jelentett terrorveszély miatt.
Az uralkodó karácsony alkalmával arról beszélt, hogy Belgiumban az eltérő vallású emberek közös jövőt építenek.
Az egyházfő advent negyedik vasárnapján a Szent Péter téren mondott beszédet.
A 2019-ben indult, már a végéhez közeledő önkormányzati választási ciklus egyik legnagyobb újítása a közösségi költségvetés. Több mint két tucat magyarországi önkormányzat kísérletezett a módszerrel, amely lehetőséget ad arra, hogy a lakosok közvetlenül vehessenek részt a döntéshozatalban – változó sikerrel. Összegyűjtöttük, mi lett a nagy tervekből.
90 éves korában, péntek este hunyt el a neomarxista munkásmozgalom egyik vezető teoretikusa.
Magyarország információs diktatúra, és azt, hogy nagy a baj, hamarosan az is észre fogja venni, aki eddig azt mondta, nem érdekli a politika – véli Kerékgyártó István író, egykori üzletember, aki regényeihez és színdarabjaihoz sokat merít saját, politikusok társaságában szerzett tapasztalataiból. Arról is beszélgettünk vele, hogy kerül az abált szalonna a jachtra.
A berlini központ 80 százalékát elküldték, sok embert rúgnak ki Londonban, Brüsszelben is, a barcelonai irodát pedig már be is zárták.
Csak növelte a társadalmi különbségeket, mindenki rosszul járt vele, hogy már csak 16 éves korig kötelező iskolába járni – mutat rá egy friss tanulmány.
Míg Magyarországon az életvégi döntés kérdése, Bulgáriában a transz jogok kerültek az elmúlt hetekben a figyelem középpontjába – köszönhetően olyan érintetteknek, akik elszenvedői a jelenlegi jogi környezetnek. A 32 éves Gabriella Bankova nap mint nap kerül megalázó helyzetekbe, csak azért, mert a választott nemét nem fogadják el a bolgár törvények hivatalos nemként. Éhségsztrájkja láthatóvá tette a nemi kisebbségekkel szembeni mindennapos diszkriminációt. A Deutsche Welle riportja.
Január és október között 2,7%-kal kevesebb gyermek jött világra az egy évvel korábbinál.
Álmáról, jövőjéről és a betegséggel folytatott küzdelméről is beszélt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán Karsai Dániel. Az életvégi döntéshez való jogért harcoló ügyvéd nyomott hangulatban volt a tárgyalás előtt, még a kollégáival közös vacsorát is lemondta, de a meghallgatással nagy teher esett le róla. A kormány képviseletében az Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetője arról beszélt a testület előtt: az ügy nekik is megterhelő érzelmileg, de szakmai nézőpontból kell hozzáállniuk.
A lakóparkba természetesen férfiak is jöhetnek – de csak látogatóba. A Deutsche Welle riportja.
Renate Nyborg úgy gondolja, hogy a Z generáció nem online alkalmazásokon keresztül, hanem „organikusan" akar ismerkedni.