#társadalom


Költözz, tatarozz, szülj: világszerte több ország kísérletezik a saját falusi csokjával, de még sehol se működött igazán
 

Költözz, tatarozz, szülj: világszerte több ország kísérletezik a saját falusi csokjával, de még sehol se működött igazán

Elnéptelenedő vidékkel és túlcsorduló nagyvárosokkal nem csak Magyarország küzd, ahogy az Orbán-kormány sem az egyedüli, mely pénzzel akarja eltéríteni a trendeket. Spanyolországtól Írországon át Japánig egyre riasztóbb tempóban halnak ki a falvak, azt ezt megfékezni hivatott intézkedések pedig egészen sokszínűek: vannak, melyek egyelőre inkább tűnnek gazdag turistákat célzó befektetési lehetőségeknek, míg mások már kétségbeesett segélykiáltással érnek fel.






Ha ez megtörténik, akkor bármi megtörténhet – hogyan gyászolnak a gyerekek?
 

Ha ez megtörténik, akkor bármi megtörténhet – hogyan gyászolnak a gyerekek?

Azt tudjuk, hogyan kell az örömben kapcsolódni, azt már nem, hogyan kapcsolódhatnánk a veszteségeken keresztül. Sem időt, sem teret nem adunk a gyásznak, aminek a megélésére sokszor még családon belül sincs engedély, pedig a gyerekeket is foglalkoztatja a veszteség, érintettek benne és nagyon sokféle módon ki tudják fejezni. Hogy ez mennyire igaz, arra egy vándorkiállítás képei között is megtalálhatjuk a választ.



Mi az a furalátás? És hogyan segíthet megismerni a jövőt?
 

Mi az a furalátás? És hogyan segíthet megismerni a jövőt?

A szobrász agyaggal dolgozik, az író szavakkal, a programozó kódokkal, a szakács hozzávalókkal. A jövőkutató számára a jelek jelentik a nyersanyagot. Keressük annak jeleit, hogyan változhat a jövő, és ennek alapján rakunk össze forgatókönyveket. Részlet Jane McGonigal világhírű játéktervező és jövőkutató Elképzelhető című könyvéből.



Teherán utcáiról a focivébén és a Tiktokon át a béke Nobel-díjig – az iráni nők tiltakozásának egy éve
 

Teherán utcáiról a focivébén és a Tiktokon át a béke Nobel-díjig – az iráni nők tiltakozásának egy éve

A nők elleni rendszerszintű elnyomás és erőszak, valamint a halálbüntetés ellen évek óta harcoló Nargesz Mohammadi iráni aktivista kapta idén az emberi jogokért folytatott küzdelem talán legnagyobb elismerését. A Nobel-békedíj ismét felhívja a figyelmet az Iránban zajló tüntetésekre, a nők szabadságjogainak hiányára és az elnyomó rezsimre, amely épp egy évvel ezelőtt kapott igazán nagy nyilvánosságot.