Magyarósi Csaba: Mivel inthetnénk be ennek az évnek? Egy kis jótéteménnyel
A youtuber/blogger szerint itt az ideje, hogy véget érjen „minden évek leglúzerebbike”.
A youtuber/blogger szerint itt az ideje, hogy véget érjen „minden évek leglúzerebbike”.
Portugáliában karácsonykor enyhítenek a koronavírus-járvány miatti korlátozásokon, hogy az emberek meglátogathassák szeretteiket, de szilveszterkor újra szigorítanak, hogy megelőzzék a tömeges megfertőződés veszélyével járó népes ünnepléseket - jelentette be szombaton a kormány.
A nyugat-nógrádi településen majdnem elmaradt a temetés, a kántor mentette a helyzetet.
A Punnany Massif alapítójára ugyanakkor pont idén talált rá a szerelem, elköltözött, és még szemüveges is lett. És van egy ajánlata arra, hogy mivel lehetne még megmenteni 2020-at.
Ismét incidensek törtek ki Párizsban a nemzetbiztonsági törvény vitatott passzusa és általában a szociális és szabadságjogok csorbítása elleni újabb tüntetésen. Országszerte mintegy száz városban tiltakoztak szombaton, egy nappal azután, hogy Emmanuel Macron államfő visszautasította, hogy az erőszak rendszerszintű a francia rendőrségen belül.
A humorista már februárban utálta az évet, de aztán megszületett a második gyereke, amitől 2020 „kicsit olyan lett, mintha combnyaktörés közben nyernék a lottón”. És a végére még szendvicsember is lett belőle.
Hajós András szerint 2020 a tervezett bizonytalanság éve, de ha már „megállt az idő”, akkor abból valami jót is ki lehet hozni.
Mit adott nekünk 2020 és mit adhatunk mi még a hátralévő néhány hétben? A Budapest Bike Maffiának van erre egy ötlete.
Facebookon alakult egy csoport, ahol Haska Béla, a CPg zenekar második énekesének gyűjtenek adományokat.