Törölték a Balira tartó járatokat a Laki-laki vulkán füstfelhője miatt
A 9 kilométer magas füstfelhő szerdán Ausztrália északi partját is elérheti.
A 9 kilométer magas füstfelhő szerdán Ausztrália északi partját is elérheti.
A sérülteket a leszállás után egyből ellátták.
Kifejezetten az a célcsoportja a hajós cégnek, akik „el szeretnének menekülni a politika elől”.
Amíg az eredetibe tilos, egy másik medencébe lehet behajigálni az aprót.
A Channel 4 riporternője a magalufi tengerparton adta ki magát ittasnak és magára hagyottnak, majd rejtett kamerával rögzítette, amint megkörnyékezik.
November tizenötödikétől névre szólóak lesznek a belépők, hogy gátat szabjanak a turisták áradatának.
A miniszterelnök lánya gyakornokként a Somlyai Zoltán által menedzselt Kempinskiben tanulta ki a szakma alapjait, egykori mentora most az ágazat szereplőit tömörítő egyesület elnöke lett.
A hetekben kezdődött el a Gellért szálló felújítása, Orbán Ráhel zárt ajtók mögött, a szakma szereplőinek ismertette a BDPST elképzeléseit a tervek szerint 2027-ben újranyitó hotellel kapcsolatban.
Van, akinek megér csaknem tíz eurót, hogy magával vigye a semmit. Vagy ahogy „a termék” gyártója fogalmaz, „az emléket, amelyet a szívében hordoz az ember”.
A természeti katasztrófák átrendezhetik az utasbiztosítási piacot, a forró hónapokban is ajánlottá válhat a speciális mentést tartalmazó utasbiztosítás megkötése egy biztosítócég szerint.
Az utasok a Ryanair szerdai budapesti járatáról maradtak le, egyikük szerint a légitársaság hibájából.
A Wizz Air téli menetrendje öt új célállomást hoz be, de Londonba is sűrűbben repülnek.
Sokan használják ki pihenésre a mindenszentek napjával háromnapos hétvégét.
A magyar turisták száma tavaly szeptemberhez képest csökkent, és kevesebb vendégéjszakát is töltöttek el. A külföldiek többen jöttek, és több napig maradtak. A szálláshelyek bevételei ötödével nőttek.
Állítólag meghibásodott alkatrészt kellett javítani a Szardíniából Budapestre tartó járaton, ezért alakult ki ekkora késés.
Pénteken, hétvégén és ünnepnapokon is fizetni kell a városba való belépésért.
Voltak, akiket leejtettek a földre, másoknak a kerekesszékében okoztak jelentős kárt.
Kevés embert érintene, de busás bevételt és számottevő kibocsátáscsökkentést hozhatna a gyakran repülők adója, ami egyelőre csak egy ötlet.
A légitársaság a rendkívüli körülmények miatt döntött így. Elnézést kérnek, visszatérítést kínálnak az érintett utasoknak.
A nyertes pályázó öt kontinensre juthat el.