Átszakadt egy gát Oroszországban, házak ezrei kerültek víz alá
A gátszakadás miatt a térség több települését is víz öntötte el.
A gátszakadás miatt a térség több települését is víz öntötte el.
A Transznisztria néven is ismert területet már március közepén is dróntámadás érte és már akkor is jól látható volt, hogy a káoszból egyedül Moszkva és szövetségesei tudnának profitálni.
A segélyautókat ért újabb halálos izraeli katonai támadás a szállítmányok célba juttatásának teljes ellehetetlenüléséhez és általános éhínséghez vezethet a Gázai övezetben. Fordulópontot jelent az amerikai politikában, hogy Joe Biden amerikai elnök ultimátumot intézett Benjamin Netanjahu izraeli kormányfőhöz. Nemzetközi segélyszervezetek a gázaiak szándékos kiéheztetésével vádolják az egyre jobban elszigetelődött Izraelt, amely viszont a Hamászt teszi felelőssé a humanitárius katasztrófáért.
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa követeli Izrael felelősségre vonását.
Robert Fico már tavaly novemberben belengette az „ügynöktörvényt”, amelyre most a szélsőjobboldaliak tettek javaslatot.
Néhány órával azután, hogy Biden felhívta Netanjahut.
Az államban 2021 óta tizenkét elítélten hajtottak végre halálos ítéletet.
„A jelenleg zajló háború a mindennapi életünket mérgezi, épp ezért ki vagyunk éhezve a jó hírekre, az örömre és a szórakozásra, és a Teqball mindezt egyértelműen megadja” – jelentette ki a külügyminiszter.
A tajpeji tetőteraszon lévő medence vize a földrengés közben a felhőkarcoló oldalán ömlött lefelé, amikor az országot az elmúlt 25 év legerősebb földrengése rázta meg.
Drágább lesz a hal, a szalámi, a sajt, a joghurt, ha az Európai Unióból érkezik a szigetországba április 30 után – jelentette be a londoni kormány.
Izrael szövetségesei is a történtek mielőbbi és alapos kivizsgálását követelik.
A kiemelt témák az izraeli–palesztin konfliktus, a klímaválság és a család voltak.
A 12 éves fiú egy osztálytársát megölte, kettőt súlyosan megsebesített.
A rezidensek azért tiltakoznak, mert a kormány emelné az orvosi képzésekre felvehető hallgatók létszámát. Hiába volt már halálos áldozata is a munkabeszüntetésnek, nincs jele annak, hogy a felek álláspontja közeledne, pedig a kelet-ázsiai országban egy hét múlva parlamenti választások lesznek.
A végzés alapján három lánya mostantól a képviselője, ők járhatnak el apjuk nevében külön-külön vagy közösen.
Az idei nagy orosz támadást ugyan nyárra várják, ám annak egyelőre az irányával kapcsolatban tanácstalanok, és a nyugati fegyverszállítmányok hiányában csak a fogyatkozó ukrán haderő elszántságában és az orosz vezetés hibáiban bízhatnak. Ezekre azonban nem lehet stratégiát alapozni.
A sziget szeizmológiai központjának korábbi vezetője szerint a rengés a Hirosimát ért atomtámadás 32-szeresének megfelelő energiát szabadított el.
Az ukrán elnök aláírta azt a törvényt, amely két évvel viszi le a mozgósíthatósági életkor alsó határát.
Török ellenzék szerint törvénytelenül fosztották meg választási győzelmétől a legjelentősebb kurdbarát párt egyik polgármesterjelöltjét.