A lengyelek szerint Lukasenka buszokkal szállítattja el a menekülteket a kuznicai határátkelőtől
Nem tudni, hová viszik az elszállított embereket.
Nem tudni, hová viszik az elszállított embereket.
A volt brit külügyminiszter nem sok jót vár az orosz elnöktől, amióta 10 évvel ezelőtt, Cameron kíséretének tagjaként belenézhetett Putyin szemébe. Azt mondja, ilyen hideg tekintettel még nem találkozott, pedig azért volt már dolga jó párt csirkefogóval, hadúrral és zsarnokkal.
A férfit súlyos égési sérülésekkel szállították kórházba.
A napokban ismét összecsapások voltak az örmény-azeri közös határ déli szakaszán.
A lány szerint rendőrök is részt vettek az erőszakban.
2014-ben volt legutóbb, hogy az észak-koreai diktátor ilyen sokáig nem jelent meg a nyilvánosság előtt.
Negyedszázada nem volt olyan veszélyben Bosznia-Hercegovina egyben maradása, mint most. A szerbek azzal fenyegetőznek, hogy kivonulnak a szövetségi intézményekből.
Egy határmenti muszlim falu közössége temette el a 19 éves szíriai Ahmedet, akinek a holttestét egy hónappal ezelőtt találták meg lengyel területen. A faluban a hvg.hu tudósítói is jártak korábban, és beszéltek a temetést szervező vallási vezetővel.
A nehéz helyzetbe kerülő afgán családok mind gyakrabban kényszerülnek gyermekeik eladására, legyen szó akár gyermekmunkáról, akár gyermekházasságról.
„Egész Európa egyre inkább erőd lesz, de ezen belül az idegenellenesség különleges szélsőséges jelei mutatkoznak a lengyeleknél”. Erre figyelmeztet a bécsi Der Standardban Martin Pollack neves osztrák író, aki éveken át élt Varsóban, és a többi közt lengyel irodalmat fordít németre.
Steve Bannont a Kongresszus megsértésével vádolják.
A lengyel védelmi minisztérium oldalán jelent meg az a rövid videó, amin a közlemény szerint hallatszik, hogy valaki sorozatlövéseket ad le a határ fehérorosz oldalán. Közben menekültek tömegei gyűltek össze a kuznyicai határátkelőnél, ahol szögesdrótok és több ezer lengyel határőr, katona állja az útjukat.
Danny Fenster már az országot is elhagyhatja.
Sötétebb tengerészkék lett a trikolór kékje.
Edward Lucas Kelet-Európa szakértő szerint egyértelmű, hogy Oroszország mozgatja a legújabb menekültválságban a szálakat.
Összesen 19 embert öltek meg a hivatalos adatok szerint, de a sajtóhírek ennél többről szólnak.
Regisztráltatta magát jelöltként a líbiai elnökválasztásra a néhai diktátor, Moammer Kadhafi fia, Szaif al-Iszlám. A férfit emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsítják Hágában.
Több száz katona áll készen a brit bulvárlap szerint arra, hogy Ukrajnába utazzanak, és beejtőernyőzzenek a kelet-európai országba.
A heves esőzések kimosták a fészkeikből a skorpiókat és a kígyókat Dél-Egyiptomban. Az orvosokat az oltóközpontokból Aswan városába vezényelték, hogy segítsenek ellátni a megcsípett betegeket.