30 ezer szervezet levelezését törték fel kínai hackerek a Microsoft szerint
Az Európai Unió, az Egyesült Államok és a NATO is a kínai államot tartja felelősnek.
Az Európai Unió, az Egyesült Államok és a NATO is a kínai államot tartja felelősnek.
A 8 évvel ezelőtti kémbotrány főszereplője azt mondja, a Pegasus-ügyhöz képest piti dolog az, amit ő annak idején nyilvánosságra hozott az amerikai titkosszolgálatok által végzett világméretű lehallgatásokról.
Egyelőre nem világos, hogy támadás történt-e, vagy más oka lenne a rejtélyes eseteknek.
Az Amazon felhőszolgáltató platformját használta a Pegasus kémprogramot gyártó cég.
Állítólag bangladesi vevőknek demonstrálták a kémprogram működését 2018-ban azzal, hogy bevetették Magyarországon.
2002-ben volt már erre példa – emlékeztet a Der Spiegel. Pedig akkor jóval kisebb volt a halálos áldozatok száma, és az anyagi kár is kevésbé volt jelentős.
Itt már nem egyszerűen Varsó és Brüsszel között folyik a harc, hanem jogi polgárháború zajlik Lengyelországon belül és a mind tekintélyelvűbb kormány nyerni akar, függetlenül az alkotmányos finomságoktól, írja a brit lap.
Havanna után a Bécsben kiküldetésen lévő amerikai diplomatáknál is furcsa tünetek jelentkeztek.
Árad a gyűlölet a közösségi oldalakon - mondta az elnök, miután három napra lekapcsolták az országban az internetet.
És egészen más kérdés: érdemes-e felakasztani egy ezüst nyugatnémetet? A német újraegyesítésről szóló Eljött a paradicsom című sorozatunk következő darabja.
Két szavazaton múlt, hogy nem vesztette el posztját a szociáldemokrata Stefan Löfven, ám lehet, hogy a kisebbségi kabinet csak a decemberben esedékes költségvetési szavazásig kormányoz Svédországban.
Az elnök meggyilkolása után hatalmi harc alakult ki Haitin, amely teljesen elveszítette a kormányzás elemeit, és a mindennapokat a fegyveres bandák uralják.
Vlagyimir Putyin orosz elnök személyesen engedélyezte a titkosszolgálatoknak, hogy a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányban indítsanak átfogó akciót a „mentálisan ingatag” Donald Trump támogatására – állítja a The Guardian című brit napilap az állítólag a Kremlből kiszivárgott dokumentumokra hivatkozva. A Kreml – nem meglepő módon – cáfol. És Trump is cáfol, akit viszont most senki sem vádolt semmivel.
Németországban és Belgiumban évtizedek óta nem látott áradás kezdődött. Több településen házak tűntek el.
Egyes tartományokban komplett városokat árasztott el a víz.
A földrésznek most már fel kell vennie a harcot a két országgal, mondja a külföldieknek sugárzó német közszolgálati médium, és hozzáteszi: ha az EU most nem lép, oda a szavahihetősége.
Miközben egyre több kormánypárti politikus fogalmaz meg éles kritikát Orbánnal szemben, a parlamenten kívüli román szélsőjobb számára a magyar miniszterelnök a minta.