EUfória podcast Andor Lászlóval: Mire képes az EU saját erejéből és mennyire van kiszolgáltatva a világnak?

Ledolgozható-e az uniós versenyhátrány? És mennyire helyénvaló az a magyar kormányzati álláspont, amely Európát esélytelennek láttatja a nemzetközi versenyben. A volt uniós biztost kérdeztük.

  • EUrologus

Néhány napja egy informális csúcstalálkozót szenteltek az uniós vezetők a versenyképesség ügyének, pár hét múlva pedig ugyanabban a körben már döntéseket is ígérnek.

Az EUrologus és a HVG közös podcastjában, az EUfóriában Andor László közgazdászt, volt uniós biztost, az Európai Progresszív Tanulmányok Alapítványa főtitkárát kérdeztük erről, aki szerint a GDP növekedését tekintve az EU lépéshátrányban van és nagy a kitettsége olyan javakat illetően is, amelyek nem találhatók meg a területén. De van egy harmadik szempont is:

Vannak-e Európának olyan nagy vállalatai, cégei amelyek globális értelemben labdába rúgnak? És egyáltalán meg tudnak jelenni a maguk ágazatában egy top10-es listán a világ egészét nézve. Ez az, ahol nagyon nagy versenyhátrányba került Európa

– fogalmazott Andor László. Hozzátette, hogy sem az amerikai, sem a kínai növekedési mintát nem lehet alkalmazni Európában, de lehet tanulni ezeknek a tapasztalataiból. 

Ha leegyszerűsítem, akkor a jelenlegi Merz–Meloni tengely leginkább arra fókuszál, hogy a nagyobb cégeknek, gyáriparosoknak kedvező intézkedéseket, például deregulációs intézkedéseket próbáljon keresztülvinni akár nemzeti, akár EU-s szinten

– magyarázta Andor a podcastban. Ezúttal kitartott amellett is, hogy az uniós egységes piac csak az lehet, amelyben minden tagállam benne van, mert ha ez nem így történik, akkor “az Uniónak az unió jellege kezd megszűnni”.

Az adás a HVG online felületein érhető el.

https://youtu.be/WqSl057NfiY?si=2uNBHusx1LGPbb7a

   
       Az Európai Unió társfinanszírozásával   
   
       A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően.   
Hozzászólások