Az ukrajnai invázió költségvetésének tizedét állhatta eddig Magyarország az orosz energia vásárlásával
Több mint 9 ezer milliárd forintot fizettünk orosz olajért és gázért 2022 február vége óta.
Több mint 9 ezer milliárd forintot fizettünk orosz olajért és gázért 2022 február vége óta.
Az amerikai elnök nyomást akar gyakorolni Putyinra, ehhez viszont ki kell tolnia egy régi baráttal, Orbán Viktorral is.
A volt igazságügyi miniszter szerint „a léleknek is kell páncél, de szeretetből kovácsolt”.
Karácsony Gergely szerint az újabb elvonás azt jelenti, hogy Budapest biztonságos működőképessége, a közösségi közlekedés működtetése már nem fenntartható.
Megkezdődött a szerényebb teljesítményű és kisebb hatótávú Mercedes CLA EQ itthoni forgalmazása.
Növelte árbevételét a Drogerie Markt (DM) üzletlánc, amely egy sor újdonsággal készül a következő időszakra. Szerepet kap a mesterséges intelligencia és az egészségügyi, ezen belül a gyógyszerfronton is komolyabb tervei vannak a cégnek.
Vázoljuk, hogy mi az az öt legfőbb tényező, mely alapvetően idegesíti a sofőröket.
Az egyik alkalmazottjával íratta meg saját beadandó feladatát, de még a családi házába is a javítóintézetben dolgozók közül akart házi kertészt – számtalan, a mindennapokat átható visszaélésről számoltak be a HVG-nek a Szőlő utcai javítóintézet egykori munkatársai. Részletesen feltárták, hogyan irányította Juhász Péter Pál a zárt falak mögött az intézményt, és miért gondolta egy idő után, hogy bármit megtehet. Arról is részletesen beszéltek, valójában milyen soruk volt a javítóintézetbe került gyerekeknek.
December 23-án jár le a Főváros szerződése a jelenlegi szolgáltatóval, az új közbeszerzés pedig ugyan már elkezdődött, de még hónapokba telhet.
A HVG top 100 rangsor alapját szolgáló szokásos hét mutató mellett egy új, nyolcadik alapján is megvizsgáltuk a középiskolák sorrendjét. Ez a mutató a Komplex természettudományos kompetenciamérés, amely a mért adatok körét egy fontos, és egyben a mutatók függetlenségét erősítő elemmel egészíti ki.
Csere lesz a párizsi magyar OECD/UNESCO-képviseletének élén is.
Donald Trump a napokban többször elismételte, hogy szívesen találkozna Kim Dzsongunnal, az észak-koreai diktátor azonban egyelőre nyilvánosan nem mutatta jelét annak, hogy nyitott lenne erre.
A matematikaérettségin a legjobb eredményt a Thomas Mann Budapesti Német Gimnázium érte el, de ez sem volt elég arra, hogy az iskola bekerüljön összesített 100-as rangsorba. Sőt, a matematika kompetenciamérésben is csak az 53. helyezést érte el. Újabb részeredmények a Középiskolai rangsor 2026-ból.
Zbigniew Ziobro hétfőn még Budapesten tartott előadást, kedden az ügyészség bejelentette, hogy hatalommal való visszaélés és pénzeszközök helytelen kezelése miatt vádat emelnének ellene, ehhez azonban szükséges a mentelmi jogának felfüggesztése.
Az örökbefogadásról azonban még nem hoztak végleges döntést az illetékesek.
A fideszes politikus az adók kapcsán nem felejtette el a kormányzati narratívának megfelelően kritizálni a Tisza Pártot.
A 41 éves férfit magával ragadta a megáradt patak, másfél nappal később már csak a holttestét találták meg.
Eddig 2010 óta csak egyszer fordult elő, hogy csökkent a közmédia éves költségvetése.
A Lufthansa gépének meg kellett szakítani az útját.