Jorge Jesus lett a portugálok szövetségi kapitánya
Egy igazi edzőlegenda lett a válogatott vezetője.
Egy igazi edzőlegenda lett a válogatott vezetője.
Ruszin-Szendi Romulusz tárcavezető szerint az előző minisztériumi vezetés is tudott a valós tényállásról, mégsem tájékoztatták erről a társadalmat.
A New York-i koncert- és sporthelyszín adatbázisát egy hackercsoport hozta nyilvánosságra, és közel 40 ezer név szerepelt rajta. A sztárokat rizikófaktor alapján is besorolták.
Az új kormányfő új életet lehelt a parlamenti munkába is, nem csoda, hogy jóval többen követik a plenáris üléseket, mint korábban. De tetszik is, amit látnak?
Nagy lehűlést nem hoz, de zivatarokat igen.
A tisztújító közgyűlésen több visszalépés is történt.
Egyes települések ragaszkodnak ahhoz, hogy kerüljön vissza hozzájuk az iskolafenntartás, mások egyáltalán nem szeretnék ezt. Az oktatási reformok egyik sarkalatos pontja lehet a mai, végletesen centralizált működtetés felszámolása. Ám ez szorosan összefügg az önkormányzatiság átalakításával is, ami viszont nem tűnik prioritásnak az új kormány számára.
Hasznos új funkciókkal bővül az Apple biztonsági funkciója, a HomeKit – ehhez azonban elő kell fizetni a cég felhőtárhelyére, azon is belül az egyik drágább csomagra.
Az intézkedő rendőrt a 611-es úton ütötte el az autós, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott.
Az előrejelzések szerint a hónap végéig tovább apadhat a vízszint, így lennének hajók, amelyek számára nem lenne biztonságos az indulás.
A védelmi miniszter szerint a szakállviselés nemzetbiztonsági kérdés is.
Latorcai Csaba a párt esetleges önállósodása apropóján arról is beszélt, hogy a kereszténydemokrácia „nem besavanyodott, öreg emberek gyülekezete”, hanem „modern létforma, amire boldog életet lehet építeni”.
Az oroszok taktikáiról ír Edward Lucas.
A döntést Nagy Ervin jelentette be a Facebookon. A Nemzeti Filmintézet teljes igazgatóságát felmentették.
Videót tett közzé a HungaroMet, amelyen az látható, ahogy Európa fölé térül a júniusi hőhullámot hozó szaharai forró levegő.
Nem áll jól a Microsoft azzal a vállalásával, amely szerint 2030-ra karbonsemlegessé válik a cég.
A Gatto című Pixar-filmről a magyar nézőknek alighanem a Macskafogó Mr. Gattója jut az eszükbe, de a készülő macskás animációs filmet aligha erről a rajzfilmről mintázták. Itt az első előzetes.
Ez nem riogatás, a kutatások megdöbbentő hiányosságokat és félreértéseket mutatnak. A méregdrága kütyüknek van értelmük, de nem biztos hogy az, amiért megvetted. Utánanéztünk a gyanús adatoknak.
A Belgium elleni 3–2-es vereséggel búcsúzott a nemzeti csapattól.
A népszerű színész is egyike volt azoknak, akiknek a nevét Nagy Ervin kulturális államtitkár felolvasta a parlamentben, amikor ismertette, kik szerepelnek a közmédia feketelistáján.