Az első héthavi államháztartási adatok alapján a Pénzügyminisztérium továbbra is 900 milliárd forint körüli államháztartási hiánnyal számol, ami a bruttó hazai terméknek (GDP) 4,8 százalékát teszi ki.

A hiány mértékébe a minisztérium már beleszámította azt, hogy az idén fizetik ki a 13. havi nyugdíj első hetét, illetve a kismamáknak járó gyes-pótlékot is – közölte kedden Várfalvi István, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára. Az államháztartás hiánya az első hét hónapban 601,9 milliárd forint lett, ami az éves előirányzat 72,3 százaléka. Ez megegyezik a Pénzügyminisztérium hó elején közzétett adattal. A helyettes államtitkár azt is elmondta, hogy az augusztus eleji becslésüknek megfelelően továbbra is 140 milliárd forint körüli hiányt várnak augusztusban az államháztartás szintjén. (MTI)

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Üres kézzel távozik az EU-csúcsról a brit kormányfő

Üres kézzel távozik az EU-csúcsról a brit kormányfő

A Margit hídról a Lánchídra mennek át a tüntetők

A Margit hídról a Lánchídra mennek át a tüntetők

Kilenc országot aggaszt különösen a magyar jogállamiság

Kilenc országot aggaszt különösen a magyar jogállamiság

Többször is könnygázt vetettek be a Kossuth téren a rendőrök

Többször is könnygázt vetettek be a Kossuth téren a rendőrök

Orbán: A keresztény kultúrára lőttek Strasbourgban

Orbán: A keresztény kultúrára lőttek Strasbourgban

Tordai rémhírterjesztésért feljelenti Kövér Lászlót

Tordai rémhírterjesztésért feljelenti Kövér Lászlót