Az olasz Parmalat botránya tetőzte be azoknak az európai társaságoknak a kálváriáját, amelyeket az utóbbi hónapokban ért utol az „amerikai cégbetegség”: a holland szupermarket-láncot működtető Ahold-nál, és a svájci Adecco munkaerő-kölcsönzőnél is belső ellenőrzési és könyvelési hiányosságok derültek ki. Hírek szerint 40-50 milló eurónak veszett nyoma az Adecco-nál, amely leginkább amerikai leányának köszönheti bajait. A tavaly novemberben válságba jutott Ahold esetében is állítólag az agresszív külföldi terjeszkedés elharapózó költségeit próbálták hamis profit-figyelmeztetésekkel, és könyvelési trükkökkel leplezni a cég már eltávolított korábbi vezetői.

Az európai esetek a szakértők szerint sokban hasonlítanak a tengerentúli botrányokhoz, és ugyanúgy felvetik a multinacionális könyvvizsgálók felelősségét is. A Financial Times (FT) információi szerint az Adecco auditora a 2001-es pénzügyi év végéig az Enron botránya után az Ernst & Young által felvásárolt Arthur Andersen svájci részlege volt. Az Adecco az Enron-botrány után sem váltott: a már az Ernst & Young színeiben dolgozó volt Andersen-es Mike Mills vette át a könyvek vizsgálatát 2002-től. A Parmalat-nál a „négy nagy” – a PricewaterhouseCoopers, a Deloitte & Touche, az Ernst & Young és a KPMG – mögötti második vonalban számon tartott Grant Thornton nevű vállalat látta el a könyvvizsgálói feladatokat 1999-ig. A szolgáltatók gyakoribb lecserélését célzó olasz szabályok megjelenése után a Parmalat a Deloitte & Touche-t bízta meg, de a leányvállalatok nagyobbik részében még mindig a Grant Thornton végezte a munkát.

Az FT szerint a könyvvizsgálók rendszeres váltogatásáról már érvényben európai szabályok nem lehetnek hatásosak, ha a multinacionális könyvvizsgáló cégek nem alkalmaznak egységes nemzetközi követelményeket a helyi érdekeltségeiknél. A lap szerint ugyanis ezek egy kvázi-franchise rendszerben működnek: helyi érdekeltségeikben a helyi vezetés is tulajdonos, és a nemzetközi hálózat tagjai között csak laza a kapcsolat. Ezenkívül a legtöbb könyvvizsgáló a vállalati ügyfelek menedzsmentjének igényeit próbálják kielégíteni, miközben valós megbízóik a részvényesek. Az FT azért elismeri, hogy nemcsak őket terheli a felelősség, hanem az intézményi befektetőket is. Ők ugyanis leginkább a tőzsdei indexek alapján döntenek befektetéseik elhelyezéséről, így egy-egy társaság könyvei már kevésbé érdekli őket. Ez pedig jelentősen csökkenti az auditorok feladatainak és ellenőrzésének jelentőségét.

Az európai hatóságoknak szigorú és hathatós választ kellene adniuk az egyre inkább szaporodó vállalati botrányokra – írja a The Economist. A hetilap szerint Európában is alkalmazni kellene az Egyesült Államokban a botrányok után bevezetett Sarbanes-Oxley törvényt, amely többek között a társaságok könyvelését felügyelő független könyvelési-könyvvizsgálói testületek felállítását írja elő. Ezenkívül dűlőre kellene jutni a tőzsdei bevezetések feltételeit érintő közös szabályozásról az Európai Unió összes tagországában. Így a The Economist szerint a szigorúbb bevezetési és kibocsátási feltételek a társaságok többségét is átláthatóbbá tenné, és segítene a befektetők döntéseinek megfelelőbb előkészítésében.

De a szükségesnek tűnő egységes és szigorú szabályozás megalkotása még messze van Európában, amire a legjobb példa a Parmalat esete – teszi hozzá a hetilap. A jelenlegi „szivárvány-törvénykezés” engedi a sokszínű és eltérő nemzeti szabályok fenntartását, amely a kulturális különbségeket figyelembe véve jogosnak tűnhet. De a bevételi számaikat mesterséges módon kedvező színben feltüntetni akaró vállalatok ezeket a különbségeket könnyen a saját hasznukra fordíthatják.