Oroszország: 7,3 százalékkal nőtt a GDP

Oroszországban 7,3 százalékkal nőtt tavaly a GDP a 2002. évi 4,7 százalékkal szemben - tette közzé a Goskomstat állami statisztikai hivatal.

  • unknown
Oroszország: 7,3 százalékkal nőtt a GDP
A kormány múlt havi előzetes adatai 7,0 százalékos növekedésről szóltak, túlszárnyalván a tavalyi évre kitűzött célt, a GDP 6,6 százalékos növekedését. A statisztikai adatok szerint az orosz GDP folyó áron számolva 13,3 ezer milliárd rubel volt 2003-ban, egy évvel korábban 10,8 ezer milliárd.



Orosz kormányhivatalnokok szerint azért gyorsult fel a növekedési ütem Oroszországban, mert jelentősen nőtt a kőolajexport, élénkült a belföldi kereslet és 12,5 százalékkal nőttek a beruházások. A tavalyi erőteljes olajdollár beáramlás ugyanakkor drágította a rubelt, ami viszont gyengítette a helyben gyártott termékek versenyképességét, megnehezítve az orosz jegybank inflációcsökkentő intézkedéseinek a végrehajtását.



Az idei évre 5,5 százalékos gazdasági növekedést irányoztak elő Oroszországban - közölte két héttel ezelőtt Arkagyij Dvorkovics gazdasági miniszterhelyettes. Az eddigi hivatalos előrejelzés kisebb, 5,2 százalékos GDP emelkedésről szólt. (MTI)
Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.