Draskovics: az IMF-jelentés a kormány álláspontját erősíti

A kijelölt pénzügyminiszter szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hétfőn közzétett jelentése megerősíti, hogy a magyar gazdaság erős, jó irányban halad. Sajtóelemzések másként értelmezik a jelentést.

  • unknown
Draskovics: az IMF-jelentés a kormány álláspontját erősíti
Draskovics Tibor a Parlamentben tartott keddi rövid tájékoztatóján aláhúzta, az IMF szerint a növekedés és egyensúly, e két fontos szempont egyszerre szem előtt tartható a magyar gazdaságban. A valutaalap az államháztartási hiány GDP-hez mérten 4,6 százalékra mérséklését reálisnak és elérhetőnek ítélte.



Ezzel szemben a portfolio.hu szerint az IMF beszámolója valójában arról beszél, hogy a 4.6 százalékos GDP-arányos szint feltehetően nem tartható, ha további intézkedésekre nem kerül sor. A Valutaalap prognózisa 5.3 százalék, melyből fél százalékpont a közsszféra béreinek befagyasztásával esetleg lefaragható lenne.



A valutaalap felhívta a figyelmet a jelentősebb kockázatokra, erről Draskovics Tibor úgy nyilatkozott: ezek a kockázatok a kezelhető mértéken belül maradnak. Az elemzők által javasolt további kiadáscsökkentésekkel kapcsolatban a kijelölt pénzügyminiszter hangsúlyozta: a nettó 120 milliárd forint előirányzott megtakarítás általános forgalmi adóval együtt számolva 150 milliárd forintot jelent, s ez a tavaly elhatározott 35 milliárd forinttal együtt megközelítőleg olyan összegre rúg, mint amekkora csökkentést az elemzők igényelnek.



Egyúttal kiemelte, hogy a Központi Statisztikai Hivatalnak az első 11 hónapról készített összegzése egyértelműen azt mutatja, a magyar gazdaság növekedési kilátásai kedvezőek, a beruházások élénkültek, az export bővül. (MTI)
Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.