Irak francia és orosz olajcégektől sem zárkózik el

A Szaddám Huszeinnel egykoron jó kapcsolatokat ápoló francia és orosz olajvállalatok attól féltek, hogy a rendszerváltás után Bagdad nem köt velük új szerződéseket.

  • unknown
Irak francia és orosz olajcégektől sem zárkózik el
Bahr al-Ulum iraki olajminiszter hétfőn közölte, hogy Irak szívesen látja a nemzetközi olajvállalatokat, s a jövőbeni beruházók és fejlesztők köréből nem szándékozik kizárni sem az orosz, sem pedig a francia olajvállalatokat. Al-Ulum jelezte: a franciáknak és az oroszoknak is lesz lehetőségük arra, hogy amerikai, brit és más nemzetiségű olajvállalatokkal versenyezzenek a térségben.



A miniszter elmondta azt is, hogy decemberben találkozott az orosz Lukoil vállalat tisztviselőivel, s feltehetőleg márciusban újabb találkozóra kerül sor. A Moscow Times napilap emlékeztet arra, hogy a Lukoil Szaddám Huszeinnel korábban megállapodást kötött fejlesztésekről, ám több iraki politikus úgy véli, ezek a megállapodások a rendszerváltás után már nem lehetnek érvényesek. Az exkluzív iraki szerződéssel rendelkező francia Total vállalat ugyanakkor még nem jelezte Bagdadnak tárgyalási szándékát. (hvg.hu)
Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.