A bíróság elutasította a Parmalat csődeljárási kérelmét

Az elutasítás oka, hogy a Parmalat Hungaria Rt. csődeljárási kérelmének benyújtását megelőzte öt hitelező felszámolási kérelme - tájékoztatott a Fejér Megyei Bíróság szóvivője.

  • unknown
A bíróság elutasította a Parmalat csődeljárási kérelmét
A Parmalat Hungaria Rt. február 2-án nyújtotta be csődeljárási kérelmét, az első felszámolási kérelem pedig már január 29-én megérkezett a megyei bíróságra – mondta Gieszné Boda Orsolya bírósági szóvivő. A felszámolási kérelmek közül négyet hiánypótlásra visszaküldött a bíróság, egy esetben pedig még nem járt le az a 8 napos határidő, amelyen belül a Parmalat nyilatkozhat a felszámolást kérővel szemben fennálló tartozásának elismeréséről. A felszámolási eljárás megindításáról a cég fizetésképtelenségének vizsgálatát követően hoz majd döntést a bíróság.



A bíróság arról nem adott tájékoztatást, hogy a felszámolást kérőknek mennyivel tartozik a tejipari cég, az MTI értesülése szerint azonban az öt felszámolási kérelemben megjelölt összeg félmilliárd forint körül van. Felszámolási kérelmet nyújtott be a bíróságra a tejtermelőknek az a csoportja is, akiknek 60 napon túl tartozik a beszállított tej árával a Parmalat, ebben az ügyben nem született megállapodás a felek között. Azok a tejtermelők, akik a tartozás ellenére mindeddig kitartottak a cég mellett, folyamatosan és a megszokott ütemben szállítják a tejet a székesfehérvári gyárba, a friss szállítmányok ellenértékét a megállapodás értelmében hetenként kifizeti a vállalat.



(MTI)
Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.