Az easyJet új járatot indít Budapestről Newcastle-be, Genfbe, valamint Bristolba - közölte a légitársaság kedden.

Az easyJet a Budapestről indított három járaton túl további egy-egy új járatot indít Londonból Krakkóba és Varsóba, illetve Dortmundból Krakkóba – áll a társaság közleményében. Krakkó és Varsó bekapcsolásával a társaság kelet-európai régióba indított járatainak száma 17-re emelkedik, amelybe beleszámít a hét budapesti járat is.



Mindez az easyJet reményei szerint a következő 12 hónapban utasainak számát több mint 2 millióval is megnövelheti. A jegyek árusítását a napokban kezdik el, az első járatokat pedig október 31-én indítják. A légitársaság közölte azt is, hogy a már létező Budapest–London Luton szolgáltatást napi két járatra bővítik.



Az easyJet a ferihegyi repülőtér június havi utasforgalmát tekintve a nyolcadik legnagyobb légitársaság: az előző hónapban 11.470 utast szállított, míg az idén összesen 19.441-et.



(MTI)

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Legyőzték Tállai András jelöltjét a tibolddaróci választáson

Legyőzték Tállai András jelöltjét a tibolddaróci választáson

48 megapixeles kamerát kap a Xiaomi következő telefonja

48 megapixeles kamerát kap a Xiaomi következő telefonja

Közös maszturbálásra kényszeríthette a nőket a világhírű brazil gyógyító

Közös maszturbálásra kényszeríthette a nőket a világhírű brazil gyógyító

FINA: Elfogadták a vízilabda szabálymódosításait, rövidebbek lesznek a mérkőzések

FINA: Elfogadták a vízilabda szabálymódosításait, rövidebbek lesznek a mérkőzések

A karácsonyi vásár közepén kiáltotta el magát, hogy nincs is Mikulás

A karácsonyi vásár közepén kiáltotta el magát, hogy nincs is Mikulás

MTA-botrány: Palkovics nem érzékelte a robbanásveszélyt

MTA-botrány: Palkovics nem érzékelte a robbanásveszélyt