Tetszett a cikk?

„Először beszélünk programról, aztán szerkezetről, végül személyekről" – reagált Gyurcsány Ferenc a Draskovics Tibor pénzügyminiszter esetleges távozására vonatkozó újságírói kérdésre, miután Medgyessy Péter kormányfővel tárgyalt.

"Ma reggel találkoztam Medgyessy Péter miniszterelnök úrral, arról beszélgettünk hogy mi az elmúlt két év kormányzásának a tapasztalata, és hogy ezen tapasztalatok alapján mit gondolunk, ő és én a következő kettőről" - mondta a miniszterelnök-jelölt. A Draskovics Tibor pénzügyminiszter esetleges távozására vonatkozó kérdésre azt mondta: "a gazdaságpolitikában a stabilitásra, a folytonosságra helyezzük a hangsúlyt, a társadalompolitikában a dinamizmusra. A következő egy hónapot pedig úgy fogjuk csinálni, hogy először beszélünk programról, aztán szerkezetről, végül személyekről".

Mint mondta, szeptember végéig be fogják terjeszteni a költségvetést. Arra a kérdésre, hogy ezt még ezzel a kormánnyal, vagy már a következővel teszik meg, azt válaszolta "sorsunk Mádl Ferenc köztársasági elnök kezében van, természetesen ha ő meg fogja adni a kormányalakítási megbízást valakinek, akkor az abban érdekelt, hogy a lehető leggyorsabban ezt a kormányt megalakítsa". Hozzátette: a költségvetés sarokszámait a kormány fogja meghatározni. Az országot a kormány, nem pedig a pénzügyminiszter irányítja.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Majdnem minden nap lesznek focimeccsek Portugáliában

Majdnem minden nap lesznek focimeccsek Portugáliában

Elpusztult a világ legizgalmasabb életét élő aligátora

Elpusztult a világ legizgalmasabb életét élő aligátora

És akkor rájöttünk, vannak nagyobb bajok is a koronavírusnál

És akkor rájöttünk, vannak nagyobb bajok is a koronavírusnál