Év végéig a Mol részlegesen eladja a gázüzletágát

A Mol közleménye szerint „megfelelő számú” ajánlatot kapott az üzletág értékesítésére, és több befektetővel is tárgyalni kezd.

  • unknown unknown
Év végéig a Mol részlegesen eladja a gázüzletágát
Az ajánlatok áttekintése és elemzése után a Mol úgy döntött, hogy több befektetővel kezd párhuzamos tárgyalásokat, azzal a céllal, hogy legkésőbb év végéig megállapodhasson egyes gázleányvállalatok részleges értékesítéséről – áll a vállalat közleményében.



A Mol Igazgatósága csütörtöki ülésén felsővezetői változásokról döntött. A cég közleménye szerint a változásokat és az átszervezéseket az üzleti környezetben az utóbbi időben bekövetkezett átalakulások indokolták.



Michel-Marc Delcommune, eddigi pénzügyi igazgató, a pénzügyi terület nemzetközi gyakorlatának megfelelő átszervezését követően a társaság stratégiai és üzletfejlesztési igazgatói pozícióját fogja betölteni.



A társaság új pénzügyi igazgatója Molnár József lesz, aki jelentős vezetői, pénzügyi és iparági tapasztalatra tett szert a Mol tervezés-kontrolling igazgatójaként, korábban a TVK vezérigazgatójaként, illetve a BorsodChem pénzügyi vezérigazgató-helyetteseként.



Áldott Zoltán, eddigi stratégiai és üzletfejlesztési igazgató veszi át a kutatás-termelési üzletág vezetését. Az üzletág eddigi irányítója, Bokor Csaba távozik a Moltól.
Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.