szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Fidesz elnöke szerint a népszavazás eredményének tükrében újra kell gondolni a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot. Orbán Viktor erről a pártja parlamenti képviselőcsoportjának ülését követően beszélt.

A hét végi, a kettős állampolgárságról és a kórházprivatizációról szóló referendum tapasztalatai az ellenzéki politikus véleménye szerint azt igazolják, hogy az emberek körében "hatalmas a létbizonytalanság", s minden közéleti kérdést "a létbizonytalanság szemüvegén keresztül" néznek.
 
Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a kórházprivatizációval kapcsolatos döntés Budapesten "eredményes volt és sikeres is". Szavai szerint a budapestiektől a fővárosi önkormányzat szinte kötelező erejű felszólítást kapott arra, hogy ne adja el a fővárosi kórházakat.

A Fidesz elnöke a létbizonytalanság okát látja abban, hogy a kettős állampolgársággal kapcsolatos döntés nagyon szoros volt. Úgy vélte, ha nem sikerül a létbizonytalanságot csökkenteni, akkor az akadályozza a nemzeti összefogást.
 
A referendumot kezdeményezőknek Orbán Viktor egyébként azt ajánlotta, hogy a 38 százalékos részvételt ne tartsák kudarcnak.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!